2p

Az új, négyezer fő befogadására alkalmas zalaegerszegi sport- és rendezvénycsarnokra kiírt közbeszerzési eljárást 42 milliárd 787 millió forintos ajánlattal vitte el a nyertes ZÁÉV Zrt., Mészáros Lőrinc érdekeltsége. A kabinet 2019-ben döntött a beruházásról, és nem került be azon 284 tétel közé, melyek kivitelezését két évre felfüggesztették.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. kivitelezheti az új zalaegerszegi multifunkciós rendezvény- és sportcsarnokot – írja az uniós közbeszerzési értesítő hétfői száma. A

42,8 milliárd forintra becsült beruházás

négyszintes, 15 ezer négyzetméter alapterületű, 21,5 magasságú, a küzdőtérrel együtt 4 ezer fő befogadására alkalmas épületet jelent.

A hirdetmény szerint a létesítmény „közel nulla” (BB) energetikai követelmény szerint készül, a tetőn 3 albetétnyi, albetétenként 120 kilowattos napelemet telepítenek. A projekt magában foglalja 575, a jégcsarnok északi részén további 13 parkoló és 2 elektromosautó-töltőállomás (mely négy gépjármű töltésére alkalmas), továbbá 23 busz befogadására alkalmas parkoló megépítését is.

A kivitelezés része a televíziós közvetítésre alkalmas pályavilágítás, hangosítás, beléptető rendszer és rendezvénymegfigyelő videórendszer telepítése is.

Az új, 42 milliárdos zalaegerszegi csarnok látványterve (Fotó: Zalakerámia ZTE KK / Facebook)
Az új, 42 milliárdos zalaegerszegi csarnok látványterve (Fotó: Zalakerámia ZTE KK / Facebook)

A zalai megyeszékhely az építkezés alatt sem marad csarnok nélkül, a meglévő városi sportcsarnokot az új stadion elkészülte után elbontják, annak helyén közösségi tér épül majd, kiemelt növényfelületekkel – írta meg korábban a Magyar Építők.

A kormányzat még 2019-ben döntött arról, a létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére 715 millió forintot biztosít. A terveket a Pulai Építész Iroda Kft. és az AOD Építész és Grafikus Iroda Kft. alkotta konzorcium alkotta meg.

A zalaegerszegi 42,8 milliárdos sport- és rendezvénycsarnok tehát nem került bele abba a 284 tételből álló, összesen 1150 milliárd forintnyi beruházás közé, mely kivitelezését az Orbán-kormány korábban felfüggesztette.

A közbeszerzési eljáráson a ZÁÉV-en kívül a veszprémi Vemév-Szer Kft. indult el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!