2p

Viszont idén is lesz nyugdíjkiegészítés, jelentette be Gulyás Gergely. Holnap jöhet az új kormányzati GDP-prognózis.

Amint lapunk megírta, egy éve ilyenkor jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Kormányinfón, hogy abban az évben a nyugdíjasok rezsiutalványt és nyugdíjkiegészítést is kapnak. Előbbit a jó gazdasági eredmények miatt, utóbbit pedig azért, mert a 2019-es infláció meghaladta az akkor januári 2,7 százalékos nyugdíjemelést.

(Illusztráció)
(Illusztráció)

Feltételeztük, hogy bár még nem áll rendelkezésre minden adat (a kiegészítésről az első nyolc havi infláció alapján döntenek), de a kormány elég információ birtokában van, hogy - az előző évhez hasonlóan - a részletek nélkül, de rögzítse: lesz idén nyugdíjkiegészítés.

Erre ma sor is került, miután kérdésünkre Gulyás Gergely közölte, hogy ugyan még nem ismert minden adat, de

kapnak kiegészítést az idősek. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a forintnak - mint a miniszter fogalmazott - 10 százalékkal kellene erősödnie, de szerinte ez nem reális.

Kiegészítés tehát lesz novemberben, erre törvényi kötelezettség van, de

rezsiutalványt idén nem kapnak az idősek. A miniszter szerint az idei gazdasági folyamatok ezt nem teszik lehetővé.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a minisztert, hogy a második negyedéves GDP tükrében (13 százaléknál is nagyobb volt a gazdasági visszaesés abban az időszakban), még mindig tartja-e az idei hivatalos, -3 százalékos kormányzati előrejelzést.

Két hete, a második negyedéves adat megjelenése előtt a miniszter azt mondta, hogy ez tartható - bár a pénzügyminiszter, Varga Mihály már akkor arról beszélt, hogy közelebb lehet a -5 százalékhoz a gazdaság teljesítménye.

Gulyás Gergely válaszul bejelentette, hogy holnap a gazdasági területekkel foglalkozó miniszterekkel tekinti át a gazdasági kilátásokat a miniszterelnök.

Arra nem vállalkozott, hogy új prognózist adjon,  csak annyit közölt, hogy a harmadik negyedév még minuszos lehet, a negyedik kerülhet pluszba, de az elmondottak alapján a holnapi tanácskozáson erre is sor kerülhet.

Mint ahogy a költségvetési egyenleg felülvizsgálatára is, bár a miniszter szerint folyamatosan változik a büdzsé pozíciója.

Holnap tehát a deficit módosítására is sor kerülhet megítélésünk szerint. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!