2p

A jegy nélkül utazók júliusban 15,2 millió forintot fizettek be a vasúttársaság számlájára, ezzel megdőlt a 2020 márciusában felállított rekord, akkor ugyanis a bliccelésből származó havi bevétel 13,3 millió forint volt - közölte a MÁV.

Hozzátették, hogy az idei júliusi adat jelentős mennyiségű késedelmi díjat és kamatot is tartalmaz, a legmagasabb egyösszegű befizetés elérte a 148 ezer forintot. A közlemény szerint a cég követelésbehajtásból származó bevételei 2024 első fél évében is kimagaslóak voltak: a MÁV-Start kasszájába januártól júliusig csaknem 80 millió forint folyt be, ez 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki összeget.

Az eredmények hátterében az áll, hogy a MÁV-Start munkatársai idén az év első hat hónapjában levélkampányok és telefonos megkeresés útján már több mint 1500 fizetési megállapodást kötöttek a vasúttársaság felé tartozást felhalmozó adósokkal. A fizetési felszólításra nem reagálók, illetve a MÁV-Starttal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyók pedig jogi eljárással néznek szembe.

Kitértek a pótdíjak változására is: a korábbi 8000 forint helyett már 25 000 forintot fizet az, aki a vonaton nem rendezi tartozását, ráadásul ez az az összeg 50 000 forintra emelkedik, ha valaki 30 napon belül sem tesz eleget fizetési kötelezettségének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!