4p

Nemcsak a repülők késnek, hanem a vonatok is, de arról nem hallani, hogy ez különösebben zavarná a kormányt, pedig szinte bangladeshi állapotok uralkodnak a balatoni vonalon. Jegyzet.

Csak a légitársaságot kell vasúttársaságra cserélni, minden más stimmel. Június végi hír volt, hogy a kormányhivatal hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizz Air, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán. Aztán maga a nagyvezír, Orbán Viktor is odamondott: szerinte amit most a légi közlekedésben látunk, az a tűrhetetlen kategória, azon nem lehet nem felháborodni. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nem arról van szó, hogy jól szervezik-e a légi közlekedést vagy sem, hanem arról, hogy az emberség minimuma is hiányzik. Nagy Márton pedig rögvest intézkedési tervet kért a HungaroControl vezetőjétől a repülőtéri késések felszámolására.

Na most az van, hogy ezek magáncégek, ahol az állami hatóság vizsgálódhat, bírságolhat kedvére, de olyan sok eszköz nincs a kezében. Ellenben, ha az egyik légitársasággal elégedetlen az utas, akkor legközelebb majd egy másikkal utazik. Ahol viszont semmi sem akadályozza meg a magyar államot, hogy normális szolgáltatást nyújtson, az a vasúti közlekedés. Igazságos leszek: régen sem sikerült, de jelenleg sem sikerül. Az észak-balatoni vasútvonalról beszélek. Abban a szerencsétlenségben volt részem, hogy levonatoztam Balatonakali-Dörgicséig, majd másnap vissza is a MÁV szolgáltatásait voltam kénytelen elszenvedni. Másik vasúttársaság ugyanis nincs.

Lázár János az országbérletben látta a megoldást
Lázár János az országbérletben látta a megoldást
Fotó: MTI

Hivatalosan ez egy 2 óra 20 perces út lenne a Kék Hullámnak nevezett járaton. Biztos van rá valamilyen remek magyarázat, de a fő probléma abból fakadt, hogy lefele nem volt nyolcas kocsi. Visszafelé pedig a hármas kocsi hiányzott. A jegyeket viszont eladták rá. Tehát egy fantom kocsinyi embernek kellett volna magának helyet találnia a meglévő kocsikon. Nem sikerült. A földön ültek az emberek. Ez szerintem a tűrhetetlen kategória, ezen nem lehet nem felháborodni.

A késés végül lefele és felfele is 30-40 perc lett, többször elhangzott a figyelmeztetés valahol a csodaszép napraforgó vetésterület közepén, hogy az utasok ne szálljanak le, mert csak forgalmi ok miatt áll a szerelvény. Biztos az a baj, hogy az északi parton egyvágányos a nyomvonal, de én úgy tudom, hogy a MÁV-nak nem a 2024-es az első szezonja, amikor menetrendet kell terveznie. Bőven lett már volna elég ideje ahhoz, hogy tökéletesre csiszolja ezt a tudását. Ha az illetékes hatóság nem tudná, akkor szólok: jelentős járatkésést tapasztaltam az elmúlt napokban a MÁV-nál, lehet vizsgálódni.

Az már csak ugye a slusszpoén, hogy nincs villamosítva a vasút Balatonfüredtől, ezért ott mozdonyt kell cserélni. Ez egy 20 perces szünetet jelent. Innen pedig beindul a vidám zakatolás, a befogott új mozdony látványosan eregeti ki magából a fekete füstöt. Talán 150 éves lehet. Vicc és kabaré. 

Az elmúlt időszakban számos igen kedvező jegy- és bérletterméket és további kedvezményeket vezetett be a MÁV-VOLÁN-csoport: az ország- és vármegyebérleteknek, valamint a napijegyeknek, illetve például a 14 év alattiak díjmentes utazásának köszönhetően a közösségi közlekedés egyre jobb és vonzóbb alternatívát jelent, amikor utazástervezésről van szó

- közölte a napokban a MÁV. Tehát egyre jobb és vonzóbb.

Most pedig egy kicsit balos leszek. Nem emlékszem arra, hogy mondjuk 30 évvel ezelőtt ekkora különbség lett volna egy vonat különböző kocsijai között. Egységesen gyatra és szinte minősíthetetlenül rossz volt. Most pedig az van, hogy az első osztályon minden csillog, megy a légkondi, Svájcban sem lehetne panasz rá, aztán ahogy megy hátrafelé az ember, úgy zuhan a minőség, a vonat végén már szinte bangladeshi állapotok uralkodnak. Itt utazhatnak az országbérletesek. Lázár János, aki most éppen a vonatokért is felelős miniszter, már korábban elmagyarázta: akinek nincs semmije, az annyit is ér.

Viszont van remény. Navracsics Tibor a napokban összehívta a Balaton környéki országgyűlési képviselőket azzal a céllal, hogy megbeszéljék a balatoni térség legsúlyosabb problémáit. A miniszter azt ígérte, most leltárt készítenek, de ősztől már cselekedni is fognak. Addig sajnos lemegy ez a nyári csúcsszezon is. Szerintem nem is arról van csak szó, hogy jól szervezik-e a vasúti közlekedést vagy sem a MÁV-nál (rosszul), hanem arról, hogy az emberség minimuma is hiányzik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!