2p

Orbán Viktor veje, Tiborcz István érdekeltsége és több üzletfele kaphatja meg a kormányzati kedvezményeket.

Az orosz milliárdos Ruszlan Rahimkulov nyolc hektáron elterülő toronyházas, egymilliárd eurós angyalföldi Láng-negyed projektje után Adnan Polat török üzletember Soroksári úti beruházása lett a második rozsdaövezeti akcióterület. Orbán Viktor kormányfő barátja éppen Ankarában épít 3000 négyzetméteres magyar nagykövetségi épületet, de közben magyar befektetései útját is egyengeti – írja a nepszava.hu.

A Polat nemzetközi befektetéseit bonyolító HBRE cég tulajdonában álló APD Real Estate Kft. még 2017-ben vásárolta meg az egykori Közvágóhíd 4,8 hektáros darabját Ináncsy Miklós húsnagykereskedőtől. A City Pearl nevet viselő projekt környezetvédelmi hatástanulmánya szerint több ütemben 1232 lakást, 45 ezer négyzetméternyi irodát építenének a területre.

A Millenáris a rehabilitáció után. Fotó: Mester Nándor
A Millenáris a rehabilitáció után. Fotó: Mester Nándor

A brutális beépítést ígérő projekt megkapta az engedélyt, a beruházást Tiborcz István Mahart-székházat kibelező szállodaépítésével együtt nyilvánította kiemelt beruházássá az Orbán-kormány még 2018-ban. A rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánítás újabb lökést adott a projektnek.

A rozsdabizottság azóta egy másik beruházást is jelzett a kerületnek. A Gubacsi dűlőn megvalósuló projekt már elfogadhatóbbnak tűnik a kerület számára, de itt is lenne néhány fontos szabályozási kikötésük, hiszen a beruházás értékes Duna-parti területeket is érintene.

A befektető ezúttal a Webberton Invest Kft., amely mögött a Tiborcz István üzlettársaként ismert Paár Attila és a Mészáros Lőrinccel, valamint más kormányközeli üzletemberekkel együtt dolgozó Épkar vezér Szeivolt István áll. (Mészárossal a tatabányai multifunkciós csarnok építése, Paárral az Operaház felújítása volt közös projekt.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!