3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Klasszis Podcastban Szabados Richárddal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárával beszélgettünk, annak apropóján, hogy a kormány október 6-ától a kis- és középvállalkozások számára is 3 százalékos kamattal teszi elérhetővé az addig 4,5 százalékos likviditási hitelt.

A szeptember 1-jétől igényelhető Otthon Start mellett október 6-ától már a kis- és középvállalkozások (kkv) számára is van 3 százalékos kamattal elérhető likviditási hitel. Merthogy beruházásra eddig is volt, más kérdés, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt érhetően alacsony volt irántuk a kereslet. A mostani könnyítés részeként viszont az állami kamattámogatott hitelt a kkv-k szabadon, kvázi bármilyen célra fordíthatják. Így azt akár állampapírokba is fektethetik, kihasználva, hogy azok kamata több mint duplaakkora, mint a 3 százalékos hitelnek.

Vajon élnek-e ezzel a lehetőséggel a kkv-k, vagy inkább a gazdálkodásuk finanszírozására fordítják a piacinál jóval olcsóbb forrást – ahogy az a kormány szándékában áll? És vajon meddig maradhatnak fenn a kamattámogatott hitelek, amelyek a költségvetés számára többletterheket jelentenek? – a 2000-es évek elején láttuk, mi lett ennek a vége, hogyan vezetett ez a később személyes tragédiákba torkollott devizahitelezés elterjedéséhez.

Ezekkel is szembesítettük a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárát, Szabados Richárdot. Aki emellett olyan aktualitásokról is kifejtette a véleményét, minthogy nem okozza-e a gazdasági viszonyokra esetleg torzítóan ható kettős kamatrendszer kialakulását a támogatott hiteleknek a jegybanki alapkamattól eltérő kondíciói. De arról is faggatóztunk, hogy mi lesz a katával? Amely valamilyen szintű kvázi „rehabilitálását” a fő ellenzéki erő, a Tisza Párt kilátásba helyezte kormányra kerülése esetére, s egy enyhítést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is forszíroz. Kérdés, reagál-e erre a kormány?

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

0:00 Beköszönés

0:46 Miért pont 3 százalék?

2:09 Mekkora piaci kamatra lehet most hitelt felvenni?

6:07 Az uniós pénzekről

13:57 Eddig miért csak a beruházási hitelek kamata volt 3 százalék?

16:32 Ezek miatt lehetnek takaréklángon a vállalati beruházások

21:25 A szabad felhasználás buktatója: 3 százalékos hitelből állampapírt?

24:13 Meddig lesznek még államilag kamattámogatott hitelek?

29:16 MNB-alapkamat vs 3 százalék: megint itt a kettős kamatrendszer?

37:55 Az örök téma: mi lesz a katával?

42:37 Bírni fogja a költségvetés a kamattámogatási terheket?

47:19 Elköszönés

Az összes Klasszis Podcastot itt érheti el.   

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!