2p

Ezúttal 15 milliárd forintból - Alsózsolcán.

Éves tízezer tonna kapacitású akkumulátor-feldolgozót tervez a részben szlovén magánemberek tulajdonban lévő Andrada Group Magyarország Kft. Alsózsolcán - tudta meg a Villanyautósok nevű portál a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal közleményéből.

Az új üzemben a Magyarországon lítiumion akkumulátorokat előállító gyárak (például a dél-koreai Samsung SDI gödi, az SK Battery Manufacturing Kft. komáromi és a japán Yuasa  Magyarország Kft. miskolci) gyárából származó gyártásközi selejt akkumulátorblokk (nehézfémeket tartalmazó fémoxid) gyűjtését, előkezelését és hasznosítását tervezik.

A kör Alsózsolcával bővül. Fotó: Depositphotos
A kör Alsózsolcával bővül. Fotó: Depositphotos

Az új létesítmény 60 ezer négyzetméteren valósulna meg Alsózsolcán a település észak-keleti részére (Gyár utca) tervezett ipari parkban. Az üzem mintegy 70 alkalmazottat foglalkoztatna három műszakban. A telephelyen lakossági akkumulátor-átvételt nem terveznek és építkezésre sem kell számítani, meglévő épületet használnának fel.

Az akkufeldolgozó üzemben nikkel, kobalt, mangán és lítium (Ni, Co, Mn és Li) kinyerését végzik majd. A tervezett munkafolyamatok az akkumulátorok töltésmentesítésével kezdődnek, majd nitrogén védelmi rendszer melletti cellaőrlés, szárítás, kalcinálás, a keletkező gázok kezelése és leválasztása, végül légkezelés következik.

A tevékenységhez a cég egyidejűleg 40 tonna veszélyes hulladékot tárolna a telephelyen, ahol véggázkezelő és porleválasztó létesítését tervezik, valamint azt ígérik, hogy a technológiai szennyvizet is elszállítják.

A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, továbbá a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan a közlemény augusztus 22-ei megjelenését követő 21 napon belül közvetlenül a Környezetvédelmi Hatósághoz észrevételt lehet tenni.

A lap emlékeztet, hogy Magyarországon egy hasonló profilú, dél-koreai tulajdonú üzem engedélyét a napokban vonta vissza az illetékes hatóság sorozatos szabálysértések miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!