4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Novák Katalin Ruandában mesélt az ország egyenjogúsági törekvéseiről - egészen elképesztő módon. 

Novák Katalin a ruandai Women Deliver nőjogi konferencián járt, az itt elmondott beszéde pedig komoly felháborodást okozott. Ahogy arról tegnapi cikkünkben is írtunk, a konferencia szervezői is kénytelenek voltak elhatárolódni a köztársasági elnök nézeteitől, miután beszédében többek között arról beszélt, hogy Magyarország célja a termékenységi ráta növelése a nemek közötti egyenlőség elérésének érdekében, hozzátéve, reméli, hogyha most tizenéves lánya majd akár 10 gyermeket szeretne szülni, annak sem lesz gátja.

A nemzetközi résztvevők felháborodása után a magyar nőjogi szervezetek is reagáltak a köztársasági elnök szavaira, a Nőkért Egyesület Facebook-oldalán tette közzé tiltakozását. A szervezet elsőként kiemelte, tiltakoznak az ellen, hogy Novák Katalin nemzetközi feminista fórumokon a női jogok védelmezőjeként tüntesse fel magát. Mint írták:

Novák Katalin ugyanis soha a kisujját sem mozdította a nők jogaiért sem hazai, sem nemzetközi szinten. (Félreértés ne essék: úgy gondoljuk, hogy jobboldali politikusként is számos lehetősége lenne erre.)

Ruandai beszédében (a Women Deliver 2023 konferencián) arra hivatkozott, hogy Magyarországon a nők diplomát szerezhetnek, és mindent elérhetnek.

Ehhez képest:

Az, hogy Magyarországon a nők diplomát szerezhetnek, nem az ő, hanem Veres Pálné Beniczky Hermin és az Országos Nőképző Egylet munkájának érdeme a 19. század utolsó évtizedeiben. Novák Katalin csak élvezi e munka gyümölcseit, és - ami a sok probléma közül az egyik - hatalmi pozíciójából semmit sem tesz a női jogokért küzdő elődök emlékezetéért. Csak két példa: Veres Pálné egykori iskolájának régebbi épületéből több évtizednyi pusztulás után hotel lesz, és a magyar nők szavazati jogának 100. évfordulóját sem ünnepelte meg a kormány 2018-ban semmilyen módon, miközben Németországban állami ünnepségek zajlottak.

Az, hogy több nő szerez diplomát, mint férfi, nincs kihatással a nők munkaerőpiaci helyzetére, előmenetelére és keresetére.

NOVÁK KATALIN KORÁBBAN ÉPPEN AZÉRT EMELTE FEL A SZAVÁT, HOGY A NŐK NE KERESSENEK ANNYIT, MINT A FÉRFIAK! Természetesen mindenki hibázhat, tévedhet, változtathat korábbi nézetein, DE korrekciót vagy bocsánatkérést nem észleltünk tőle.

Furcsán látja a köztársasági elnök a nemek közötti egyenlőséget. Fotó: Facebook/Novák Katalin
Furcsán látja a köztársasági elnök a nemek közötti egyenlőséget. Fotó: Facebook/Novák Katalin

A Nőkért Egyesület ezután Novák Katalin azon kijelentésére is reagált, miszerint ő az ország első női köztársasági elnöke:

Az, hogy ő lett Magyarország első női köztársági elnöke, szintén nem az ő érdeme, mivel éppen párthűsége révén, kinevezés által lett azzá - és e párthűség része volt, hogy a nemi egyenlőség témájában sem jeleníthet meg semmilyen önálló gondolatot, nem énekelhet ki a kormányzati kánonból, így nem emelheti fel a szavát a nőkért. Igen, a reprezentáció is számít, de egy olyan pozícióban, amelyből sokkal többet is lehetne tenni a női jogokért a puszta létezésnél, édeskevés.

Végül összefoglalták, hogy Novák köztársasági elnökként egyebek mellett:

  • nem állt ki a nők elleni erőszak áldozatait védő Isztambuli Egyezményért,
  • nem akadályozta meg az örökbefogadási törvény alapvetően LMBTQ-ellenesnek szánt módosítását, mely mintegy járulékos kárként a heteroszexuális, egyedülálló nőket is feláldozta, és a sor végére küldte őket a leendő örökbefogadók sorában,
  • nem szólalt fel a reprodukciós jogok csorbítása ellen,
  • és nem állt ki azokért a szülőkért, akik igenis szeretnék, hogy a gyerekük szexedukációban részesüljön az iskolában, anyaként pedig nem gondolt azokra az anyatársaira, akiknek a gyereke az LMBTQ-közösséghez tartozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!