2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem látták szívesen a köztársasági elnököt.

Rendkívüli felháborodást keltett egy ruandai nőjogi konferencia résztvevői között az, hogy Novák Katalin feltűnt a meghívott vendégek között. A magyar köztársasági elnököt, akit a Guardian csak abortuszellenes és genderellenes aktivistaként említ, a Kigaliban megrendezett Women Deliver konferenciára hívták meg. A rendezvény egyik kulcstémáját a reprodukciós jogok jelentik.

Novák a Women Deliver nyitónapján elmondott beszédében egyebek mellett elmondta, ő Magyarország első női köztársasági elnöke, majd arról beszélt, Magyarország célja a termékenységi ráta növelése a nemek közötti egyenlőség elérésének érdekében, és elmondta, reméli, hogyha most tizenéves lánya majd akár 10 gyermeket szeretne szülni, annak sem lesz gátja.

Novák Katalin megszólalásai nem arattak osztatlan sikert. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Novák Katalin megszólalásai nem arattak osztatlan sikert. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Young Feminist Europe brazil aktivistája, Bruna Martinez úgy fogalmazott, hogy meglepődtek és értetlenül állnak Novák meghívása előtt. Novák Katalin beszédével kapcsolatban hozzátette, ez a megközelítés a nőket inkubátorokká alacsonyítja.

Delphine O, Franciaország női jogokkal foglalkozó ENSZ nagykövete és a Generation Equality globális kezdeményezés különmegbízottja úgy fogalmazott, hogy Novák Katalin ún. „családbarát” értékei ellentétben állnak a feministák által képviselt alapértékekkel. Beirne Roose-Snyder egyenlőjog aktivista szerint pedig megdöbbentő, hogy a Women Deliver platformot adott egy olyan női jogellenes politikusnak, mint Novák Katalin.

A rendezvény elhatárolódott

Maliha Khan, a Women Deliver elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy ellenezte Novák meghívását, de a ruandai kormány kérésére mégis beleegyezett ebbe. A Women Deliver közleményében azt írta, hogy nem osztja a magyar köztársasági elnök nézeteit semmilyen mértékben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!