2p

Az amerikai jegybank elnöke szerint mindaddig folyamatosan nulla körüli szinten marad a kamat, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy a gazdaság a növekedés útjára lépett és tartósan csökkenni kezd a munkanélküliség.

Egyebek között ezt mondta Jerome Powell, a Fed elnöke kedden a szenátusban tartott meghallgatáson, amelyen Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is beszélt. Powell ezúttal nem mondott konkrétumokat az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatban, de egy vasárnap ismertetett interjúban arról beszélt, hogy a munkanélküliség a 25 százalékos csúcs után kezd majd csökkenni, és hogy a folyó második negyedévben akár 20 százalékkal is csökkenhet a GDP.

Jobb lesz a helyzet, ha beindul a gazdaság 

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is úgy vélte a keddi meghallgatáson, hogy magas lesz a munkanélküliség a második negyedévben, de összességében javul a helyzet, ahogy újraindul az amerikai gazdaság. A pénzügyminiszter szerint a harmadik és a negyedik negyedévben már javulnak a gazdasági feltételek.

Jerome Powell (Fotó: EPA/SHAWN THEW)
Jerome Powell (Fotó: EPA/SHAWN THEW)

A koronavírus-járvány elleni küzdelem, a leállások és a mozgásszabadság korlátozása megállította az amerikai gazdaság rekordhosszúságúra nyúlt növekedését. Csak áprilisban 21 millió munkahely szűnt meg, a munkanélküliségi ráta pedig 14,7 százalékra, a nagy világgazdasági válság óta a legmagasabb szintre emelkedett.

Az Egyesült Államok hazai összterméke szezonális kiigazítással számolva 4,8 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 2009 első negyedéve óta a legrosszabb érték.

A Fed legutóbbi, április végi kamatdöntő ülésén 0,00-0,25 százalékos sávban tartotta az irányadó kamatot. A döntés után kiadott közleményében a Fed megerősítette azt a vállalását, hogy minden tőle telhetőt megtesz a gazdaság fellendítése érdekében. A Fed úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány "súlyosan" befolyásolja a közeljövő kilátásait, és "jelentős kockázatokat" jelent középtávon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!