4p

2018-ban 13 százalékkal több tranzakció mellett 2 százalékkal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9 százalékos drágulás alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld ára 2018-ra összességében már átlagosan két és félszeresére nőtt.

A 2017. évi 1,199 millió Ft/ha-ról tavaly 1,312 millió Ft/ha-ra, 9 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagára hektáronként. A legjobban (28 százalékkal) Veszprém megyében emelkedtek az árak. Somogy és Komárom-Esztergom megyékben is 15 százalékot meghaladó mértékű volt a drágulás. Egyedül Nógrád megyében látunk (4 százalékos) termőföldár csökkenést – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

 

 

„A legdrágább megye tavaly ismét Békés lett, 1,818 millió forintos átlagos hektárárral, s még Tolna, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Fejér lépi át a másfél milliós szintet. 2018-ban már csak három megye hektárára maradt egymillió forint alatt: Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala. Tavaly a legjobban, 28 százalékkal Veszprém megyében nőtt a termőföldek átlagára hektáronként” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Nagyot drágult a gyümölcsös és a szőlő

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2018-ban legjobban, 21, illetve 16 százalékkal a kert-gyümölcsös és a szőlőterületek drágultak. Az erdő-fásított és gyep kategória 9 százalékát végül a szántóföldek – 2017 után valamelyest csekélyebb mértékű – 7 százalékos árnövekedése követte.

A termőföld-piac – a 2017-es látványos visszaesés után – tavaly érezhetően élénkült. A megelőző évi 39 ezerről 2018-ban 44 ezerre, 13 százalékkal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám hat megyében csökkent, legnagyobb mértékben, 57 százalékkal Pest megyében; további öt megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Vas) csupán néhány százalék volt a visszaesés. A másik végletet három megye (Zala, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy) adja, ahol meghaladta az 50 százalékot a forgalom élénkülése.

 

 

Több, de kisebb területeket vettek

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva – a növekvő tranzakciószám ellenére – 2 százalékos csökkenést látunk 2018-ban. Több adásvétel történt tehát kisebb területen, azaz átlagosan jóval kisebb földterületeket értékesítettek, mint 2017-ben. Ez már második éve tartó folyamat. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2018-ban nagyjából 49 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel keretében.

Míg 2016-ban hét megyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, 2017-ben és 2018-ban egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, összességében mintegy hatezer hektárt Bács-Kiskun megyében értékesítették 2018-ban. A másik véglet Komárom-Esztergom és Pest megye, ahol ezer hektár alatt maradt a forgalom. Az eladott termőföld-terület nyolc megyében nőtt az elmúlt évben, a legnagyobb arányban, 64 százalékkal Zala megyében. Pest megyében viszont majdnem ugyanilyen mértékű, 63 százalékos volt a visszaesés.

Stabilan csak nő

Az országos forgalom 73 százalékát adó szántó művelési ágban nem változott tavaly a forgalom, azaz nagyjából ugyanakkora (~35,7 ezer ha) az eladott szántóterület mérete, mint 2017-ben volt. Minimális csökkenést (-1%) látunk az erdő-fásított területeknél, ugyancsak minimális növekedést (1-2%) a kert-gyümölcsös és a szőlő művelési ágban, míg a gyepterületek forgalma 20 százalékkal esett vissza.

A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. „Érdekes a lakáspiaccal összevetni, hogy amennyiben egyszerűen értéknövelő befektetésként vizsgáljuk, melyik szegmens hogy teljesített az elmúlt években. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan két és félszeresére növelte árát 2018-ra. Ugyanezen idő alatt egy átlaglakás nagyjából felével drágult" – mondta az elemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!