3p

Tavaly közel 18 ezer lakást adtak át, ez 23 százalékkal haladja meg a 2017-es szintet. A fővárosban tavaly 40 százalékkal több lakóingatlant adtak át, a községekben 30 százalékkal több lakás épült. Ez 8 éves rekordot jelent, legutóbb ugyanis 2010-ben volt magasabb az átadott új lakások száma.

Folytatódik a rekordsorozat a magyarországi lakáspiacon. A múlt évben 17 681 lakást adtak át, ami 23 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi több mint 14 ezer lakáshoz képest és 8 éves csúcsot jelent. Legutóbbi ugyanis 2010-ben épült több lakás. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015-ben kevesebb mint 8 ezer új lakást adtak át és azóta minden évben 25-30 százalékkal nőtt a megépült lakások száma. Az elkészült lakások száma Budapesten és a községekben bővült a legnagyobb mértékben. A fővárosban tavaly 40 százalékkal több lakóingatlant adtak át 2017-hez képest, a községekben pedig 30 százalékkal több lakás épült.

Szükség van rájuk

“Tartósan erős az igény mutatkozik az új lakásokra. Idén február közepéig az ingatlan.com-on 55 százalékkal nőtt a kereslet az új építésű lakások és házak iránt az előző év azonos időszakához képest” - tette hozzá a szakember. Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint idén a 40-80 négyzetméteres új lakások és házak iránt volt a legnagyobb kereslet, de népszerűek voltak az 80-120 és a legfeljebb 40 négyzetméteres garzonlakások is. Az új lakások irány érdeklődők 52 százaléka a 40-80 négyzetméteres lakásokat kereste, a 40 négyzetméternél kisebbek aránya 15 százalékos volt, a 80 négyzetméternél nagyobbaké pedig 25 százalékra rúgott.

A kereslettel igyekszik lépést tartani a piac, ezt bizonyítja a többi között az is, hogy az eladási céllal épített lakások száma tavaly megközelítette a 10 ezret, ami 2017-hez képest 76 százalékos emelkedésnek felel meg és szintén többéves csúcsot jelent.

Sorozatban jönnek a társasházi lakások

A szakember elmondta azt is, hogy az elmúlt 1-2 évben kiadott lakásépítések engedélyek alapján még rengeteg lakás jön a piacra, az idén 20 ezernél is több új lakás átadása várható. 2019-ben elsősorban az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében megépült új lakások lesznek túlsúlyban a piacon, amelyek jelentős része egyébként már a tervezési fázisban és az építkezés során vevőre találtak.

A következő évben növekedhet a családi házak és ikerházak súlya a piacon részben a 2019 őszén induló új támogatásnak, a falusi csoknak köszönhetően. Ennek keretében ugyanis több mint kétezer településen lévő lakóingatlan vásárlására és felújítására lehet igényelni az állami támogatást. Balogh László azt mondta, bár a falusi csok pontos részletei még nem ismertek, az egyik fontos elem, hogy felújításra is igényelhető, ez pedig hozzájárulhat a kistelepüléseken lévő lakásállomány minőségi javulásához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!