2p

Megújul Debrecen közvilágítása: a 25 ezer lámpatestből mintegy hatezret cserélnek le ebben az évben úgynevezett okos LED-es lámpákra - közölte a város polgármestere a munkálatok megkezdésének helyszínén csütörtökön sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) a városháza sajtószolgálatának közleménye szerint azt mondta, Debrecen ez évi költségvetésének elfogadásakor kiemelt szempont volt, hogy a fejlesztési forrásokat fenntarthatósági célok elérésére is használja a város.

Ennek részeként kezdődött meg a nagy energiaigényű lámpatestek cseréje: év végéig mintegy hatezer lámpát cserélnek le 1,6 milliárd forintos beruházással. A jelenlegi energiaárakat figyelembe véve ez a viszonylag magas beruházási költség mindössze három és fél év alatt megtérül - írták.

Mindenekelőtt a nagy forgalmú utak mentén - a Böszörményi úton, a Klaipeda utcán, a Sumen utcán, a Mikepércsi úton az ötágú körforgalomig -, s többnyire lakótelepeken - a Menyhárt József téren, a Borbíró téren, a Doberdó utcai szervizúton -, valamint az Egyetem téren cserélik a lámpákat.

Hatezer lámpatestet cserélnek le idén Debrecenben. Fotó: Depositphotos
Hatezer lámpatestet cserélnek le idén Debrecenben. Fotó: Depositphotos

Az új, LED-es lámpatestek a 21. század technikai színvonalának megfelelő "okos" lámpatestek lesznek, fényerejük a mindenkori fényviszonyoknak megfelelően szabályozható, vezérelhető. Például szürkületben nem feltétlenül működnek olyan kapacitással, mint éjfélkor - idézték a közleményben a polgármestert. Papp László azt mondta: ezzel további energiamegtakarítást lehet elérni.

Kitért arra is, hogy az idei fejlesztési program része egy új városüzemeltetési központ kialakítása, ahol a közvilágítás is szabályozható lesz.

Papp László megemlítette: a város közvilágítási rendszerének fogyasztása évente 8,2 millió kilowattóra. A cél, hogy az idei fejlesztéssel ez körülbelül az egyharmadával csökkenjen. A jelenleg működő lámpák beépített teljesítménye 2100 kilowattóra, ez a tervek szerint 700 kilowattórával csökken.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!