21p

Jelentős részben átalakult a képviselőnők névlistája a tavaly áprilisi parlamenti választások után, idei vagyonnyilatkozati összefoglalónkban sokan először jelennek meg. De milyen tendenciák figyelhetők meg a 2022-es nyilatkozatokban?

Lassan lapcsoportunk egyik hagyományává válik, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok közzéttétele után megvizsgáljuk azt, hogy hogyan teljesítettek a képviselőnők, milyen ingatlanok, ingóságok és pénzügyi eszközök mellett végzik politikai munkájukat - számszerűsítve egyébként csakúgy, mint az előző parlamenti ciklusban, most is 26 képviselőnő ül a parlamentben, igaz, más összetételben, hiszen több korábban hangsúlyos politikus, így például Szél Bernadett is kimaradt az új országgyűlési felállásból. 

Hogy alakult a 2022-es év?

Míg az ezt megelőző években főleg az volt a jellemző, hogy szinte egyáltalán nem jelentek meg céges érdekeltségek a képviselőnők vagyonnyilatkozataiban, ezen a téren egyértelmű előrelépés látható, hiszen egyre több az olyan politikus ezen a listán, aki valamilyen vállalkozásban szerepet vállal - persze, ide vesszük a betéti társaságok kültagjait is. 

Szintén észrevehető az, hogy folytatódott az a tendencia, miszerint egyre hangsúlyosabbak a megtakarítások, biztosítási betétekbe, részvényekbe, állampapírokba és pénztárakba is befizették a pénzüket a listára felkerülő politikusok. 

Listánkra szinte egyáltalán nem kerültek adósággal rendelkező politikusok, ha pedig igen, az sem adott okot aggodalomra, hiszen a képviselőnők jól teljesítettek akkor is, hogyha a hitelek visszafizetéséről van szó, általános jelenségként vettük észre azt, hogy azok, akiknek volt adóssága, jó ütemben törlesztettek a 2022-es évben is, sőt, többen is akadtak, akik teljes egészében vissza tudták fizetni tartozásaikat. A pénzintézeti kölcsönszerződés leggyakoribb formája a lakáshitel, valamint az autólízing volt. 

Ha ingatlanokról van szó, kevésbé volt jellemző az, hogy kifejezetten ingatlanbefektetéssel játszanának a képviselőnők, sokkal inkább az volt a jellemző, hogy egy-egy lakás vagy családi ház tulajdonosaként és társtulajdonosaként szerepeltek, igazán jelentős ingatlanhalmozókká azok váltak, akik örökségként kapták azokat.

A legek

Mielőtt azonban rátérnénk egyesével a leadott vagyonnyilatkozatokra, összegyűjtöttünk néhány érdekességet, ami a cikk írása közben szembeötlő volt.

A legtöbb ingatlanérdekeltség - Czunyiné Bertalan Judit, Fidesz: a politikus 2018-ban Bokod környékén örökölt több mint tíz ingatlant, ezek főleg szántók, legelők és kertek.

A legtöbb melléktevékenység - Szabó Tünde, Fidesz: a korábbi sportért felelős államtitkár három egyetemen is tanít, valamint képviselői munkája mellett lánya vállalkozásában is megjelenik kültagként. 

A legkülönlegesebb ingóság - Dúró Dóra, Mi Hazánk: az Országgyűlés alelnöke egy kétezer kötetes könyvtárat és egy Horthy-szobrot is bevett vagyonnyilatkozatába. 

A legüresebb vagyonnyilatkozat - Bakos Bernadett, LMP: a képviselő nyilatkozata teljesen üres, csak az aláírások mutatják, hogy kitöltötte azt.

A legrészletesebb vagyonnyilatkozat - Varga Judit, Fidesz: az igazságügyi miniszter hat ingatlanja mellett mesterhegedűjét, pianínóját, és jelzáloghitelét is részletesen ismertette.

Kíváncsi, hogy milyen vagyonnyilatkozatokat adtak le az egyes politikusnők? Olvasson tovább!

Bakos Bernadett

AZ LMP-s képviselő listáról jutott be az Országgyűlésbe, a mostani ciklusban először végez parlamenti munkát, a költségvetési bizottság tagja. Vagyonnyilatkozata üres, ingatlanja, nagyobb értékű ingósága nincsen, nagyobb összeget nem tart bankszámláján, sem készpénzben. A képviselő nem tüntetett fel adósságokat és követeléseket sem. 

Bartos Mónika

A korábban az igen hosszas, „a 9. és 11. évfolyamos tanulók célnyelvi országba történő tanulmányútjai előkészítésével és koordinációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős” miniszteri biztosi címet viselő fideszes képviselő jelenleg a népjóléti és a külügyi bizottság tagja.

Vagyonnyilatkozatában a korábbi évekhez hasonlóan ismételten négy ingatlan szerepel, 1992-ben vásárolta XIX. kerületi 45 négyzetméteres lakását, míg 2010-ben örökölt egy XIV. kerületi 39 négyzetméteres lakást. Mindezek mellett még mindig megvan a szentendrei ajándékba kapott nyaralója is, valamint a 2000-ben vásárolt, szintén szentendrei 115 négyzetméteres telke is. Autója egy 2014-es évjáratú Chrysler PT, más nagyobb értékű ingóságot nem tüntetett fel. A korábbi vagyonnyilatkozathoz képest érdekesség, hogy van nagyjából 12 millió forint készpénze, ez 2021-es nyilatkozatában még csak 2 millió forint volt.

Bevételei közt képviselői fizetése mellett korábbi miniszteri biztosi tevékenységéért járó juttatását is feltüntette, ez havonta legfeljebb 500 ezer forint volt a megjelölt jövedelmi kategória szerint. Az egyébként agrármérnök végzettségű képviselő a tárgyévben tudományos publikációval is szerzett jövedelmet, igaz, ennek pontos összege nem szerepel a nyilatkozatban.

Bartos Mónika esetében még érdekes az is, hogy továbbra is egyedüli tulajdonosa a 2011-ben alapított Bavamona Nonprofit Kft-nek. Az évek óta inaktívnak tűnő vállalkozás főtevékenysége a céginformációs adatbázis szerint „egyéb sporttevékenység”.

Csöbör Katalin

A kulturális és a külügyi bizottság fideszes tagja három ingatlanban érdekelt vagyonnyilatkozata szerint, Alsózsolcán egy 2160 négyzetméteres gyümölcsös tulajdonosa, szintén ugyanitt pedig egy 714 négyzetméteres telken álló 80 négyzetméteres ház tulajdonjogán is osztozik. Miskolcon egy 2018-ban vásárolt ház tulajdonosa, a telek alapterülete 626 négyzetméter, míg az épületé 160 négyzetméter. Nagyobb értékű ingóságot egy 2015-ben vásárolt Skodán kívül nem tüntetett fel.

A képviselőnek jelentős, más szerződés alapján fennálló követelése van, azaz feltehetőleg valakinek kölcsön adott nagyobb értékben. Ez a követelés a 2021-es nyilatkozatában még 27 millió forint volt, a mostani nyilatkozatban azonban már csak 17 millió forint. Csöbör Katalinnak van egy 28 millió forintos banki hitele is.

Czunyiné Bertalan Judit

Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, fideszes képviselő az igazságügyi bizottság tagja, aki továbbra is rengeteg ingatlanban érdekelt, ugyanis 2018-ban Bokod közigazgatási területén örökölt több mint tíz ingatlant (ezek főleg szántók, legelők, kertek) társtulajdonosként, ezek továbbra is megvannak. Czunyiné Bertalan Judit 2021 óta társtulajdonosa egy bokodi családi háznak is, az épület egy 1828 négyzetméteres telken áll.

Részlet Czunyiné Bertalan Judit vagyonnyilatkozatából.
Részlet Czunyiné Bertalan Judit vagyonnyilatkozatából.

Nagy értékű ingóságok között idén is egy 2020-ban lízingelt Mercedes GLC-t tüntetett fel – nyilatkozatából kiderül az is, hogy a lízingszerződés értéke 12,1 millió forint.

A politikusnő továbbra is rendelkezik egy 10 millió forint értékű előtakarékossági életbiztosítással és egy 8 millió forintos életbiztosítással, valamint két kiskorú gyereke javára összesen 6,8 millió forint értékű Fundamenta Lakáskasszával is. Közölte azt is, hogy életbiztosításának kedvezményezettjei gyerekei. Bankszámláján a vagyonnyilatkozat készítésekor az előző évben feltüntetett 10,7 millió forintnál valamivel kevesebbet, 7,4 millió forintot tartott, valamint feltüntetett egy 2017-es, 6 millió forintos ingatlanvásárlási hitelt is.

Képviselői javadalmazása mellett kormánybiztosi tevékenységéért is díjazást kapott, a megjelölt kategória szerint ez havonta bruttó 1 és 5 millió forint közötti összeget jelentett.

Dunai Mónika

A Fidesz képviselője a törvényalkotási bizottság tagja, valamint a kulturális bizottság alelnöke. Ingatlanjai közt egy XVII. kerületi, 1726 négyzetméteres családi ház szerepel, amelynek a képviselő negyed részben tulajdonosa – a vagyonnyilatkozat szerint ezt édesapjától örökölte 2022-ben. A 2021-ben leadott dokumentumban még szerepelt egy szintén XVII. kerületi, 723 négyzetméteres telken álló 104 négyzetméteres családi ház is, ezt most nem tüntette fel, így feltehetőleg eladhatták az ingatlant.

Dunai Mónikának nagy értékű ingósága, megtakarítása nincs, bankszámláján 8,5 millió forintot tartott a nyilatkozat készítésekor. 2021-ben még feltüntetett egy 2,4 millió forintos lakásvásárlási kölcsönt is, ezt mostanra visszafizette.

Dúró Dóra

A Mi Hazánk politikusa az Országgyűlés alelnöke. Ingatlanjai közt a már korábban is meglévő, 566 négyzetméteres telken fekvő, budaörsi 154 négyzetméteres alapterületű családi házat tüntette fel ismét, ezt 2012-ben vásárolták, Dúró Dóra azóta társtulajdonos. Autója nincs, ugyanis a korábbi években feltüntetett Citroen C4 Picasso legfrissebb vagyonnyilatkozatában már nem szerepel.

Tartozása egyáltalán nincs, megtakarításai közt továbbra is szerepel a Magyar Állampapír Plusz-papírokban tartott 9 millió forint, míg bankszámláján 15 millió forintot tartott.

A politikusnő idén sem felejtette el feltüntetni, hogy van egy nagyjából kétezer kötetes könyvtára férjével közösen, valamint új szerzeményként vagyonnyilatkozatában feltűnt egy Horthy-szobor is. Dúró Dóra vagyonnyilatkozatában végül közlésre érdemesnek találta azt is, hogy csak magyar állampolgársága van.

A Horthy-szoborral kapcsolatban érdekesség, hogy bár az persze nem kizárható, Dúró Dóra otthonában is tart egy ilyen emléktárgyat, feltételezhetően azonban mégis arról a darabról van szó, amit a politikus parlamenti dolgozószobájában állítottak fel – erről a 444 itt írt részletesebben is.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 10-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 10-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Gurmai Zita

A törvényalkotási és a külügyi bizottságban is aktív politikus az MSZP frakcióvezető-helyettese, akinek legfrissebb vagyonnyilatkozatában korábban ez a négy ingatlan szerepelt:

  • egy 56 négyzetméteres budapesti lakás (ebben társtulajdonos), amelyet örökölt
  • egy 60 négyzetméteres VII. kerületi lakás, amelyet vásárolt
  • egy 103 négyzetméteres II. kerületi lakás, amelyet vásárolt
  • valamint egy 97 négyzetméteres brüsszeli lakás, amelyet feltehetően még EP-képviselőként használt.

Ehhez képest a legfrissebb vagyonnyilatkozatban újdonság, hogy 2022-ben Tatabányán vásárolt egy 53 négyzetméteres társasházi lakást. Nagyobb értékű ingóságként 2020-ban vásárolt Volkswagen T-Cross városi terepjáróját tüntette fel. Megtakarításai közt idén is több, különböző megtakarítási formákban elhelyezett összeg szerepel:

Részlet Gurmai Zita vagyonnyilatkozatából.
Részlet Gurmai Zita vagyonnyilatkozatából.

A képviselő tartozása 2117,85 euró egy pénzintézettel szemben. Gurmai Zita jól halad a hitel visszafizetésével, előző vagyonnyilatkozatában ugyanis még több mint 11 ezer eurós visszafizetési kötelezettsége volt.

Gy. Németh Erzsébet

A törvényalkotási bizottság DK-s tagja több mint 12 év után tért vissza az Országgyűlésbe 2022-ben. Vagyonnyilatkozatában két ingatlan szerepel, egyrészt egy 1584 négyzetméteres szántó társtulajdonosa Lovasberényben, másrészt Balatonakaliban vásárlás és öröklés során hozzájutott egy 264 négyzetméteres üdülőtelekhez, amelyen egy 40 négyzetméteres üdülőház áll. 

Nagy értékű ingóságai közt egy 2022-ben lízingelt Toyota CHR szerepel, míg bankszámláján a nyilatkozat benyújtásakor 9,2 millió forintot tartott, a Budapest Nyugdíjpénztárban pedig 9 millió forintja van. Adósságai, követelései nincsenek, viszont feltüntette, hogy korábban főpolgármester-helyettesként havonta bruttó 1 és 5 millió forint közötti díjazást kapott. 

Gy. Németh Erzsébet azon kevés képviselőnő közé tartozik, akinek van bármilyen céges érdekeltsége, az N+Gy Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. kültagja. A céginformációs adatbázis szerint a cég főtevékenysége ’gépjárműalkatrész-nagykereskedelem’ és a 2021-es évben 128 millió forintos nettó árbevételt ért el.

Hegedüs Andrea

A mentelmi bizottság DK-s alelnökéhez három miskolci ingatlan köthető. Ezek a következők:

  • egy 637 négyzetméteres telken álló 102 négyzetméteres ház, amit 2008-ban örökölt;
  • egy 44 négyzetméteres társasházi lakás, amit 2022-ben vásárolt;
  • valamint egy 649 négyzetméteres építési telek, amit szintén 2008-ban örökölt.

Nagyobb értékű ingósága egy 2020 májusában vásárolt Opel Corsa, valamint 1 millió forint készpénze is van. Adósságról, követelésről nem számolt be vagyonnyilatkozatában, megtakarításai sincsenek.

Korábbi jövedelmei közt Hegedüs Andrea feltüntette, hogy intézményvezető-helyettesi, tanári munkájáért havi 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget keresett, míg önkormányzati képviselőként havi 200 és 500 ezer közötti összeget vihetett haza.

Illés Boglárka

A törvényalkotási és az európai ügyek bizottságának tagjaként dolgozó fideszes politikus összesen három ingatlant tüntetett fel. Ezek közül az első egy IV. kerületi, 67 négyzetméteres lakás, amelynek 21,5 négyzetméteres terasza van. Ennek társtulajdonosa, 2021-ben vásárolták.

A képviselőnő egy XIII. kerületi lakás tulajdonosa is, az 54+6 négyzetméteres ingatlan 2011-ben vásárolta meg. Végül harmadik érdekeltsége egy mátészalkai 704 négyzetméteres ingatlantelek, amelyen egy családi ház, garázs, üzlethelyiség és műhely is áll, ezt 2001-ben kapta ajándékba, társtulajdonosként. Autója egy 2021-ben vásárolt Renault Captur, bankszámláján 2,5 millió forintot tart, míg egy hitelintézettel szemben egy 42,43 millió forintos hitelben adóstárs.

Illés Boglárka szintén azon politikusnők közé tartozik, akiknek van céges érdekeltsége, az Illés Autóház Kft.-ben vagyonnyilatkozata alapján 33 százalékos a részesedése. A mátészalkai vállalkozás a 2021-es évet 20 milliós nettó árbevétellel, és 2,6 milliós veszteséggel zárta.

Juhász Hajnalka

A KDNP-s politikus továbbra is a külügyi bizottságban alelnök, emellett az európai ügyek bizottságának tagja. A képviselő három ingatlanban érdekelt társtulajdonosként:

  • egy II. kerületi 111 négyzetméter alapterületű lakásban,
  • egy 68 négyzetméteres bükkszentkereszti üdülőben,
  • valamint egy XI. kerületi, 68 négyzetméteres lakóház fele is az övé.

Megtakarítása nincs, feltüntetett viszont egy 4,5 millió forintos tartozást a Fundamentával szemben, valamint egy 1,65 millió forintos OTP személyi kölcsönt is.

Korábbi jövedelmei közt az „Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnöksége prioritásaival összefüggő nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért felelős” miniszteri biztosként kapott, havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti fizetését tüntette fel képviselői juttatása mellett.

Kállai Mária

A fideszes Kállai Mária a kulturális bizottság alelnöke, 2022-es vagyonnyilatkozatában egy ingatlant tüntetett fel, egy fonyódi 54 négyzetméteres lakást, amelyet 2015-ben vásárolt. A politikus 2021-es vagyonnyilatkozatában még szerepelt egy 98 négyzetméteres családi ház is, ennek a legfrissebb dokumentumban már nincsen nyoma.

A korábbi évvel szemben most már csak egy autója van, 2004-es Opel Corsájától megszabadult, így most csak egy 2020-ban vásárolt Honda Civicet tüntetett fel. Különböző biztosításokban több mint 25 millió forintot tart:

Részlet Kállai Mária vagyonnyilatkozatából.
Részlet Kállai Mária vagyonnyilatkozatából.

Hiteltartozása 1,97 millió forintra csökkent – ez egy évvel korábban 2,63 millió forint volt. Értékhatárt meghaladó készpénze nem volt, és a bankszámláján tartott összeg sem lépte át a beszámolási kötelezettséget eredményező szintet.

Kálmán Olga

A kulturális bizottság DK-s alelnöke szintén új érkező az Országgyűlésben, vagyonnyilatkozatában nem szerepel ingatlan, viszont 2012 szeptemberében vásárolt Volkswagenjét feltüntetette a nagyobb értékű ingóságok között.

Részletes elszámolt megtakarításaival, ennek alapján 20 millió forintot állampapírban, míg 30 milliót befektetési alapban tart. Van 15 millió forint készpénze, valamint forintszámláján 1 millió forintja, egy devizaszámlán pedig 8,8 millió forintnak megfelelő összeget tart.

Tartozásai, követelései nincsenek, korábbi jövedelmei közt feltüntette azt, hogy főpolgármesteri tanácsadóként havi 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget tartott.

Koncz Zsófia

Az Energiaügyi Minisztérium államtitkára 2015-ben vásárolt egy 76 négyzetméteres lakást a XI. kerületben, ez az egyetlen ingatlanja. Autója nincs, viszont 2020 novemberében egy Suzuki motort örökölt, ez továbbra is megvan. Megtakarítása 15 millió forint értékű értékpapír, valamint bankszámláján 4 millió forintot tart – adóssága egyáltalán nincs. Vagyonnyilatkozatában feltüntette azt is, hogy államtitkár fizetéseként havonta 1 és 5 millió forint közötti összeget kap.

Kunhalmi Ágnes

Az MSZP-s politikus a törvényalkotási bizottság tagja és a kulturális bizottság alelnöke. Vagyonát tekintve résztulajdonosa egy XIII. kerületi, 57 négyzetméteres lakásnak, és 2018-ban vásárolt Opel Astrája is megvan még. OTP-s befektetési jegyekben valamivel több mint 500 ezer forintot gyűjtött össze, míg a szintén OTP lakástakarékban közel 1,2 millió forintja van. Bankszámláján 16,9 millió forintot, míg egy devizaszámlán 3,43 millió forintnak megfelelő összeget tart.

2021-es nyilatkozatában még egy adóstárssal közös, 2,09 millió forintos hitelt is feltüntetett, ennek mostanra nincs nyoma, azaz minden bizonnyal visszafizették.

Mátrai Márta

Az Országgyűlés fideszes háznagyának továbbra is megvan 230 négyzetméteres kaposvári családi háza, amelyet még 2003-ban vásárolt, emellett társtulajdonosa egy balatonfenyvesi üdülőnek, amelyet még 1974-ben vettek.

Bankszámláján a tvaly novemberi állapot szerint 3,19 millió forint volt. Nagyobb értékű ingóság, adósság, vagy követelés nem szerepel vagyonnyilatkozatában, viszont megtakarításait tekintve jól áll:

  • Magyar Állampapír Pluszban több mint 26,5 millió forintot,
  • OTP részvényekben pedig 2,25 millió forintot tart.

Molnár Ágnes

A gazdasági bizottság fideszes alelnöke egy 1996-ban vásárolt, szegedi 54 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Nagy értékű ingóságként nyilatkozatában egy 2019-ben lízingelt Mercedes GLC szerepel, a lízingszerződés értéke 5,8 millió forint. Van 8 millió forint készpénze is.

A képviselőnek van céges érdekeltsége, a hivatalosan vendéglátással foglalkozó, de évek óta inaktív Regioturizmus Szolgáltató és Fejlesztő Kft. társtulajdonosa.

Orosz Anna

A képviselő a gazdasági és a fenntartható fejlődés bizottság tagja. A Momentum politikusának egy részben vásárolt, részben ajándékba kapott XII. kerületi, 69 négyzetméteres lakása van, autója és nagyobb értékű ingósága nincsen.

Bankszámláján 3,6 millió forintot tart, míg egy magánszemélynek 13,9 millió forinttal tartozik. Lakás bérbeadásából legfeljebb havi 200 ezer forint jövedelme származik, valamint egy cég kültagjaként is szerepel, a főtevékenysége szerint műszaki vizsgálattal és elemzéssel foglalkozó Ton-Fix Szolgáltató Bt. a céges nyilvántartás szerint évek óta inaktív.

Orosz Anna, a Momentum képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 3-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Orosz Anna, a Momentum képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 3-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sebők Éva

A Momentum politikusa a népjóléti bizottság tagja. A képviselőnek összesen hét ingatlan érdekeltsége van, ebből hatot 2017-ben örökölt:

  • Orosháza, 60 négyzetméteres lakás,
  • Tótkomlós, 9142 négyzetméteres szántó,
  • Tótkomlós, 55 hektáros szántó (résztulajdonos),
  • Tótkomlós, 1986 négyzetméteres erdő (résztulajdonos),
  • Tótkomlós, 3 hektáros erdő (résztulajdonos),
  • Tótkomlós, 51 hektáros szántó és legelő (résztulajdonos).

Sebők Éva emellett 2021-ben kisebbségi tulajdonosa lett egy kecskeméti 55 négyzetméteres lakásnak egy adásvétel után. A politikusnak nagyobb értékű ingósága, komoly összegű készpénze, bankszámlaletétje nincsen, adóssága és követelése sem áll fent. Megtakarítása nyugdíj-, egészség- és lakástakarék pénztárban van, ennek összege összesen nagyjából 1,3 millió forint.

Selmeczi Gabriella

A népjóléti bizottság fideszes tagja egyike volt a korábbi években azoknak a képviselőnőknek, akik dúskáltak az ingatlan érdekeltségekben, ez azonban már mostanra a múlté, és csak két ingatlan szerepel Selmeczi Gabriella vagyonnyilatkozatában. Törökbálinton továbbra is társtulajdonos egy 1347 négyzetméteres telken fekvő családi házban – ezt egyébként meglehetősen részletesen feltüntette a nyilatkozatában. Eszerint a ház pincéje 126, garázsa 35, földszintje 221,9, míg emelete 63,7 négyzetméteres.

Még 1993-ban pedig megajándékozták egy 861 négyzetméteres budaörsi raktárral és üzlethelyiséggel, ennek továbbra is egyedüli tulajdonosa. Ezen ingatlan bérbeadásából származik a képviselőnek havonta bruttó 200 és 500 ezer forint közötti jövedelme.

Szabó Rebeka

A fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke a Párbeszéd képviselője, aki 2010 és 2014 közt is ült már a parlamentben. A képviselőnek van egy XIV. kerületi 80 négyzetméteres lakása, amelyben kisebbségi tulajdonos, valamint egy Opel Corsája, amit 2017-ben vásárolt meg.

Állampapírban 1,3 millió forint megtakarítást helyezett el, míg takarékbetétekben további 8 millió forintot tart. Tartozása, kintlévősége, számottevő készpénze, bankszámlán tartott vagyona nincsen.

Szabó Tímea

A Párbeszéd frakcióvezetője a népjóléti bizottság tagja, ingatlanjait tekintve pedig tulajdonosa egy III. kerületi, 72 négyzetméteres lakásnak, valamint társtulajdonosa szintén a kerületben egy 86 négyzetméteres lakásnak. A képviselőnek nincsen nagyobb értékű ingósága. Megtakarítása nincs, viszont egy hitelintézettel szemben 5,8 millió forintos tartozása áll fent – ez az összeg csökkent az előző évhez képest.

Szabó Tünde

Az olimpiai érmes ex-úszó, korábban sportért felelős államtitkárként is tevékenykedő politikus ingatlanérdekeltségeiben nem történt változás az előző évhez képest, hiszen továbbra is kisebbségi tulajdonos egy 825 négyzetméteres telken fekvő 177 négyzetméter alapterületű családi házban, míg 2001 óta haszonélvezői joga van egy 52 négyzetméteres nyíregyházi lakásra. Szintén tulajdonosa egy irodaként használt, 44 négyzetméteres II. kerületi lakásnak is.

Autója, nagyobb értékű ingósága, megtakarítása, adóssága, vagy követelése nincsen, bankszámláján viszont 10,3 millió forintot tartott. Több egyetemen is tanít, a Debreceni Egyetemen, a Széchenyi István Egyetemen, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen is oktat, legfeljebb 200 ezer forintos díjazással.

A volt államtitkár a korábbi években egy ügyvédi irodában volt érdekelt, amelyben szüneteltette a tevékenységét, ez a legfrissebb vagyonnyilatkozatban már nem szerepel, azonban feltűnt egy új cég tulajdonosaként: a CarolynArt Kft. főtevékenysége alkotóművészet, és ha minden igaz, ügyvezetője a politikus lánya. A céget 2022. októberében alapították.

Vadai Ágnes

A DK frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés külügyi bizottságának tagja továbbra is tulajdonosa a 2015-ben megvásárolt XIII. kerületi, 77 négyzetméteres lakásnak. Bár autója nincs, más, nagyobb értékű ingósága akad: 2006-ban festményeket és Herendi-porcelánkészletet kapott ajándékba, ezeket idén is feltüntette vagyonnyilatkozatában.

Készpénze 4,15 millió forint, míg bankszámláján 25,1 millió forintot tart. Tartozásai nincsenek, más szerződés alapján fennálló követelése viszont igen, valakinek még 11 millió forintot kell visszafizetnie a képviselőnek. Vadai Ágnes két nyugdíjpénztárban is megtakarít, ezek összértéke nagyjából 19 millió forint nyilatkozata szerint.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 18-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 18-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Judit

Az igazságügyi miniszternél nem volt hiány ingatlanérdekeltségekből, összesen hat olyan ingatlant tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, amelynek társtulajdonosa:

  • egy balatonhenyei 195 négyzetméteres házat;
  • egy balatonhenyei 7926 négyzetméteres telket;
  • egy balatonhenyei 8018 négyzetméteres telket;
  • egy XII. kerületi 216 négyzetméteres társasházi lakást;
  • egy XII. kerületi 49 négyzetméteres társasházi lakást;
  • valamint egy XII. kerületi 25 négyzetméteres garázst.

Varga Judit szintén társtulajdonosa egy Volvo XC60 autónak, ez azonban nem a vagyonnyilatkozatában szereplő egyetlen nagy értékű ingóság. A miniszter 1993-ban ajándékba kapott egy Péteri Károly mesterhegedűt, valamint 2017-ben vásárolt egy Yamaha pianínót.

A miniszternek férjével közösen több mint százmillió forintnyi jelzáloghitel tartozása van, ezekben adóstársak.

Vitályos Eszter

A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárának a korábbi évhez hasonlóan továbbra sincsen ingatlanja, nagy értékű ingóságként egy 2006-ban vásárolt Suzuki Wagon R+ autóját jelölt meg. Takarékbetétben 5,5 millió forintot gyűjtött össze, míg a korábban egy hitelintézettel szemben fennálló 5,16 millió forintos tartozását teljesen visszafizette. Vagyonnyilatkozatában feltüntette azt is, hogy államtitkár fizetéseként havonta 1 és 5 millió forint közötti összeget kap.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!