4p

Lapunk kérdésére, miszerint igaz-e, hogy azért érint egyre fiatalabbakat a betegség, mert esetleg a kínai vírus mutálódott, agresszívebb formája fertőz Európában, azt a választ kaptuk a tájékoztatón, hogy bár igaz, hogy fialatokat is megbetegít, de közülük is a krónikus betegséggel élőket. Másik kérdésünkre, hogyan próbálja terelni, lassítani az operatív törzs a járványt, úgy feleltek, hogy kezdetektől fogva minden erővel ezen dolgoznak.  

Schanda Tamás innovációs és technológiai miniszterhelyettes fontos tömegközlekedési intézkedésekről számolt be az operatív törzs tájékoztatóján. Az éjféltől életbe lépett kijárási korlátozás további utasszám-csökkenést fog okozni, főleg mert a tömegközlekedés további csökkentéséről is döntöttek. Március 30-április10-ig az tanszüneti menetrend érvényes, szombat-vasárnap a szokásos hétvégi menetrend marad. A Volánbusz agglomerációs járatai április 1-jétől szombati menetrend szerint járnak. A MÁV és a Volán járatait összehangolják, leállítják azokat a távolsági buszjáratokat, melyek helyettesíthetők vasúti közlekedéssel. A nemzetközi vasútforgalmat is leállítják, hiszen csak határokon belül közlekednének. Az egészségügyi dolgozók korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a veszélyhelyzet megszűnéséig. Akinek feltétlenül utaznia kell, mobilapplikáción keresztül vásároljon jegyet, mert a buszokon nem lehetséges vásárolni még a Volánbuszokon sem. Az akadálymentesített változaton még dolgoznak, ezért az átmeneti időszakban a fogyatékkal élők teljesen díjmentesen utazhatnak. A mobil bérletjegy fejlesztése folyamatban van, még másfél-két hét, míg elkészül. A márciusi bérleteket április 15-ig elfogadják.

Schanda Tamás, innovációs és technológiai miniszterhelyettes tömegközlekedési intézkedésekről beszélt. Fotó: kormány.hu
Schanda Tamás, innovációs és technológiai miniszterhelyettes tömegközlekedési intézkedésekről beszélt. Fotó: kormány.hu

A járvány megfékezésének érdekében március 12-én intézménylátogatási tilalom lépett életbe a felsőoktatásban, 23-tól pedig digitális oktatás indult. A 27-én hatályát vesztő intézkedés miatt a kormány felszólította az egyetemek vezetőit, hogy rektori utasítás keretében változatlanul tartsák életben a szigorításokat.

Nincs áruhiány Magyarországon, jelentette ki a miniszterhelyettes, sőt, egyszerűsítettek a kiszállítás szabályozását és az új munkaerők felvételét. Folyamatos árfigyelést tartanak az élelmiszerüzletekben, eddig több, mint 500 boltot ellenőriztek, köztük webshopokat is.

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal kezdte beszámolóját, hogy Mára 343 fertőzött van már, 11-re nőtt az elhunytak száma. A kijárási tilalommal szintet léptünk a járvány elleni védekezésben, ahol az idősek tekintsük utolsó lehetőségnek a délelőtt bevásárlást, inkább vegyenek igénybe segítséget. A fiatalokat arra kérik, hogy a megjelölt sávban menjenek vásárolni.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeletének munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a közterületeken megkezdődött az empatikus jellegű rendőri jelenlétet. A szabályok megsértése 5000-500 ezer forintig terjedő szankció járhat. Plakátokat tettek ki az új szabályokról. Mindeközben ma 27 tonnányi egyéni védőfelszerelés érkezett hazánkba a reptérre, holnap pedig két repülővel érkezik 3 270 000 db védőfelszerelés.

Hétfőtől a honvédség, a katasztrófavédelem és a rendőrség közösen megkezdi a kórházparancsnoki rendszert, amely nem orvosszakmai célokat szolgál, hanem az eszközgazdálkodást fogja koordinálni. Mindezidáig 15 külföldi személlyel szemben indult idegenrendészeti eljárás, tegnap például 2 személyt utasítottak ki.

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy felesleges az egészségügyi intézményektől adatokat kérni, mert a NEAK-hoz ezek mind beérkeznek. Arra a kérdésre, hogy lesz-e nálunk is 5 perces teszt, úgy válaszoltak: rengeteg teszt létezik a világban. Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az életmentő műtétek elhalasztása nem megengedhető, ugyanakkor sok kórházból erről számolnak be a betegek.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!