4p

Pénteken ismét a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök. A hét legfontosabb eseménye kétségtelenül az Európai Bizottság döntése volt, melyben ugyan jóváhagyta a magyar helyreállítási tervet, így a helyreállítási alapból hazánknak jutó pénzekre számíthatunk, de a brüsszeli plénum a kohéziós alapból származó források befagyasztására tett javaslatot. A kormányfői interjút percről percre követjük.

7.40:

Az interjú a kilencedik szankciós csomaggal indul, az olajszankciókkal kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, nehéz tél előtt állunk, Ukrajna nehéz helyzeteben van, és bár az oroszok is elszenvednek veszteségeket a korlátozások miatt, de megugrottak a bevételeik, így tudják folytatni a háborút. Az olajembargóról azt mondta:

"Most ugrik a majom a vízbe."

A miniszterelnök azt mondta, valószínűleg lesz kilencedik és tizedik csomag is, de a magyar kormány eddig is kitartott, és ezután is ki fog tartani abban, hogy ez Magyarországra ne vonatkozzon.

Orbán Viktor közölte, a konzultációt több mint egymillióan kitöltötték már.

A kormányfő szerint a háborúpártiak újabb és újabb szankciókat követelnek, míg a békepártiak tűzszünetet és békét akarnak.

7.45:

Orbán Viktor szerint Európa sötétben bolyong, mert eddig az volt, hogy "Lisszabontól Vlagyivosztokig" legyen szabad piac, az oroszok szállítják az energiahordozót, cserébe Európa szállítja a technológiát. Most Büsszelben a "nagyfiúk" ezt felmondták, ennek köszönhető a "szankciós infláció".

A miniszterelnök közölte: eddig ugyan ez volt a helyzet, de senki nem válaszolta meg, hogy mi lesz ezt követően.

7.49:

Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar helyreállítási tervet, ezt Orbán Viktor úgy értékelte,

"léptünk egyet előre".

Rámutatott: ez a Covid miatti helyreállításra szolgál, és politikai okokat látott amögött, hogy másfél évig nem döntöttek ezekről a forrásokról.

Arra a felvetésre, hogy tizenhét feltételt kell teljesítenie a kormánynak, a miniszterelnök azt mondta, már van tizennyolcadik és tizenkilencedik is. Szerinte "a brüsszeli bürokraták" azt akarják, hogy engedjük be a migránsokat, engedjük az iskolába a szexuális propagandistákat és támogassuk a szanciókat, de erre a kormány nem hajlandó.

7.52:

Ukrajna már nem tudja kifizetni például a nyugdíjakat, ezért az EU-nak segítenie kell az ország működését,

"belátjuk, hogy Ukrajnát segíteni kell"

- fogalmazott a miniszterelnök. Azt leszögezte, nem akarják, hogy az EU közösen eladósodó közösség legyen, mert azt "az unokáink is nyögni fogják". Azt javasolta, minden ország a saját költségvetéséből támogassa Ukrajnát, és ezt kétoldalú megállapodásokkal tegye meg.

7.54:

A globális minimumadót Orbán Viktor "munkahelygyilkos adóemelésnek" nevezte, szerinte annak bevezetésével munkahelyek tízezrei kerülnének veszélybe. Úgy vélte, minden országnak magának kell meghatároznia az adórendszerét.

7.57:

Hétmilliárd helyett már 17 milliárd eurót fizet energiára Magyarország, ez a növekedés 4000 milliárd forint, ezt az összeget "kirepítik Magyarországról". A kormányfő közölte, ennek legalább felét a költségvetésnek kell megteremtenie. Azt mondta,

"a 2023-as költségvetést újra kell tervezni",

ez most is folyik. A kormány jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Kulcskérdésnek nevezte, hogy minden fillért a Rezsivédelmi Alapba kell tenni, hogy megvédjék a családokat a szankciók miatt "egekbe emelkedett" energiaáraktól.

8.00:

A migrációs nyomásról Orbán Viktor azt mondta, a szerbekkel megegyeztek, hogy délebbre, Szerbia déli határaira kell tolni a védelmi vonalakat. Két tárgyalási fordulón már túl vannak a szerb kormányfővel, a harmadik tárgyalás Ausztriával lesz, és ha meglesz a végső megállapodás, szerb vezetéssel védhetjük meg a térséget. Orbán Viktor a migrációval szembeni védelmet történelmi kérdésnek nevezte.

Az interjú ezzel véget is ért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!