Nem szakmai vitája, hanem személyes problémája van Matolcsy Györgynek – jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner online kiadásában csütörtökön megjelent nyilatkozatában. A portálon felidézték, hogy a jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlésélesen kritikával illette a kormány gazdaságpolitikai döntéseit. Azt mondta, Magyarország gazdaságpolitikai útvesztésben van 2021-től, valamint teljes gazdasági fordulatot sürgetett.
Orbán Balázs a kritikákra a Mandinernek reagálva hangsúlyozta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének régi időre visszanyúló személyes jellegű vitája áll fenn a magyar gazdaságirányításért felelős miniszterrel (Nagy Márton korábbi MNB-alelnökkel – a szerk.), és ez szerinte feloldhatatlannak látszik. Megjegyezte: bár az ellentét megterheli a magyar gazdaságot, a vita legkésőbb a jövő év március 3-án, a jelenlegi jegybankelnök mandátumának végével megszűnik.
„Addig már guggolva is kibírjuk”
– fogalmazott Orbán Balázs.
Közölte: a kormány továbbra sem adja fel azt a célját, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országának egyike legyen.
(MTI)