1p

A jegybank függetlenségének veszélyeztetése és a hibás gazdaságpolitika miatt is ostorozta az utóbbi időben Matolcsy György a kormányt - csütörtökön ez utóbbi ügyben újabb kemény kijelentéseket tett a jegybankelnök.

Szeptember 5-én és 6-án Nyíregyházán, a Nyíregyházi Egyetemen rendezi meg a 62. Közgazdász-vándorgyűlést a Magyar Közgazdasági Társaság. A nyitó plenáris ülésen Matolcsy György jegybankelnök is beszél - az előadásról a helyszínről tudósítottunk.

Tavaly nagyot szólt a megnyitó

Tavaly emlékezetes csörtével indult a Közgazdász-vándorgyűlés: Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, lapunk állandó szerzője viatták meg a magyar gazdaság aktualitásait és kilátásait. Az előbbi két szakember viszonya korántsem felhőtlen, ami a panelbeszélgetésen is meglátszott - itt elevenítheti fel tavalyi tudósításunkat:

Még az a furcsaság is megesett, hogy a panelbeszélgetést követően a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: bár Varga Mihály a pénzügyminiszter, de mégis a magánvéleményeként kezelendő, amit a beszélgetés során elmondott.

Ez lesz Matolcsy György utolsó jegybankelnöki megnyitója

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy Matolcsy György részt vesz a Közgazdász-vándorgyúlés nyitó plenárisán. Jegybankelnökként ezt most utoljára teheti meg - második mandátuma ugyanis 2025 elején lejár. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerint az MNB elnökének megbízatása hat évre szól, és egy személy legfeljebb két alkalommal töltheti be a tisztséget.

Beszédes cím

Valhol megint utat tévesztettünk... Gazdaságpolitikai úttévesztés 2021-től Magyarországon

- ez Matolcsy György előadásának címe és alcíme az első dia alapján.

Teljes fordulat kell

Matolcsy György elsőként a 100 éves Magyar Nemzeti Bankot köszöntötte. Pénzzel foglalkozunk, de ezt adatok, számok, közgazdasági összefüggések alapján tesszük, mentesen a politikától - mondta. Ennek szellemében állította össze előadását. Egy teljes gazdasági fordulatot lát szükségesnek a jegybank és személyesen Matolcsy György is, erről fog beszélni.

Nagyon nagy gáz lett

Megismételte korábbi gondolatait arról, hogy a '70-es évek és a '40-es évek gazdasági nehézségeire emlékeztet a mostani helyzet: válság, infláció, gyenge gazdasági növekedés jellemzi. 2020-ban jelezte a jegybank, hogy az infláció nem csak visszatér, hanem makacsul meg is marad, hosszan és kellemetlenül. Szerinte akkor kevesen hittek nekik. Úgy látja, az elsők között indította meg a magyar jegybank az inflációellenes küzdelmet 2021-ben, és ekkor arra kérték a kormányt is, hogy csatlakozzanak hozzájul. Ez akkor nem sikerült - a kormány csak 2 éves késéssel követte a jegybankot, ami nagyon sokba került. Inflációellenes lépések helyett az inflációt növelő lépések történtek - a jegybank a fékre, a kormány a gázra lépett, 

és ebből nagyon nagy gáz lett

- mondta Matolcsy György.

Varga Mihálynak 4 éve nem sikerül, amit Matolcsy 18 hónap alatt megcsinált?

Most sem felejtette el megemlíteni a jegybankelnök, hogy nemzetgazdasági minisztersége szerinte óriási siker volt - a 2010 és 2019 közötti évtizedet Magyarország szerinte megnyerte, a Trianon utáni magyar történelem legsikeresebb időszakának nevezte. Számos gazdaságpolitikai fordulatot sikerült elérni egyebek mellett a demográfia, az államháztartás terén is - szerinte ez utóbbit 18 hónap alatt sikerült megteremteni, a Pénzügyminisztériumnak ugyanez 4 éve nem sikerül. A jegybankelnök most segítséget ígért: javaslatokat küldenek majd Varga Mihálynak.

A globális inflációs sokk Magyarországot sújtotta leginkább

Két veszélyes ellenfele van Magyarországnak a jegybankelnök szerint: magas és költséges eladósodás, magas és makacs infláció. Ami a mostani helyzetet illeti: az elmúlt években hazánk konvergenciája elmaradt a régiós országokétól, versenyképességben visszaestünk. 2019 után lelassult Magyarország felzárkózása a fejlett országokhoz, és a fejletlenebb országokhoz képest csökkent az előnyünk. A Covid utáni gazdasági helyreállás Matolcsy György szerint örvendetesen indult, de 2021 után megtört a lendület.

A téves gazdaságpolitikai fordulat közepén az infláció áll: a globális inflációs sokk Magyarországot sújtotta leginkább. Az üzemanyagárak és az élelmiszerárak robbanása tehet a magyar inflációs többlet 80 százalékáról; a magyar élelmiszeripar termelékenysége rendkívül alacsony.

Egy középosztály-ellenes gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány

A kormány 2021-ben hibásan fogadta el azt az érvelést, hogy az infláció jó a magyar költségvetésnek. A családok és a vállalkozások jelentős vagyonvesztést szenvedtek az infláció miatt - nem fogyasztanak, mert nincs miből, a tartalékaikat próbálják visszatölteni, a költségvetés bevételei így csökkennek. Matolcsy György szerint ezt többször is próbálták elmagyarázni a kormánynak, de hiába.

Nagy hiba volt azt is feltételezni, hogy a reálbérek emelkedése majd helyrebillenti a fogyasztást és a költségvetési bevételeket is - csakhogy a reálbérek csak a jövedelmek felét adják, a nyugdíjak, szociális transzferek figyelmen kívül lettek hagyva. Az infláció többezer milliárd forintot égetett el a megtakarításokban - ez egy középosztály-ellenes gazdaságpolitikai fordulat volt Matolcsy György szerint.

Elfogadhatatlan és életveszélyes a magas költségvetési hiány

Eközben a beruházási ráta 2019 óta reálértéken nézve csökken, a modern okosberuházások aránya pedig ezen belül is rendkívül alacsony. Örülünk minden működőtőke-beáramlásnak, de nem gazdagodhatunk meg a külföldi beruházásokon - a magas exportteljesítmény alacsony hazai hozzáadott értéket tartalmaz, mondta Matolcsy György. Egyensúly közeli költségvetésből tartósan magas hiány felé mozdultunk el - ez elfogadhatatlan és életveszélyes, vissza kell térni az egyensúlyi növekedéshez. Az állami kamatkiadások az infláció hatására háromszorosukra emelkedtek.

Csehország lehet a titkos példakép

Hogyan nyerhetünk? - tette fel a kérdést Matolcsy György. Merthogy szerinte mindennek ellenére van lehetőségünk nyerni. A cikluselméletet vette elő a jegybankelnök, ez alapján alkotják meg egy ideje az MNB programjait, amelyek szerinte sikeresek. Az 1970-es évek és az 1940-es évek karakterisztikájának visszatérését szerinte sikeresen prognosztizálták a 2020-as évekre, ez alapján növelték például az aranytartalékot is. A korábbi hasonló helyzetek elemzését követően elkerülhetőek az akkori hibák. Csehország szerinte egy titkos példakép: fenntartható növekedést produkál, mind gazdaságilag, mind demográfiailag Matolcsy György szerint. 

Hogyan nyerhetünk 2040-re?

Ehhez Matolcsy György szerint az alábbiakra van szükség:

  • új otthonteremtési program 30-35 ezer új otthonnal
  • új versenyképességi jövőkép - évi 2 helyet kell javítani 2040-ig
  • Budapest legyen regionális pénzügyi központ 2040-re
  • agrár termelékenységi program, avagy Holland Program - kerüljünk a top3-ba 2040-ig
  • kínai gyorsvasút program 2030-ra
  • 300 ezer külföldi egyetemi hallgató
  • Top5 innovációs kitörés hazai tudásbázisa 2040-ig
  • teljes digitális átállás 2040-ig
  • Budapest Health HUB 2040-re
  • fenntartható egyensúlyi növekedés
  • magyar egészésgügyi és gyógyszeripari vezető szerep 2040-re
  • Budapest ötcsillagos turisztikai célpont 2040-re

Az előadás ezzel zárult - így közvetítésünk is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!