1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Több mint 1 milliárd forintot vonnak el a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumtól.

Még hatályba sem lépett, máris módosított a kormány a 2024-es költségvetésen, több mint 1 milliárd forintot vonnak el a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumtól - számolt be az ATV Híradója. E pénz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz vándorol, nem részletezett dologi kiadásokra.

A személyi juttatásokra szánt keretből, a fizetések utáni járulékokból, illetve a szociális hozzájárulási adóból több mint 230 milliót csoportosítanak át. Az összeg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz kerül át, amiből a bérköltségek egy részét fedezik majd.

Az Országgyűlés az egységes költségvetési törvényjavaslatot 121 igen szavazattal, 44 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Július elején döntött a '24-es büdzsé sarokszámairól a kormánypárti többség. Korábban pedig Varga Mihály is bemutatta a költségvetés tervezetét.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!