5p

Ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege.

Nagy ugrást hozott 2025. a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összegénél: miközben 2024-ben valamivel több mint 3 milliárd forintot fordítottak erre a célra a pénztártagok, tavaly már közel 4,9 milliárdot, ami majdnem 62 százalékos ugrást jelent – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Gergely Péter szerint a látványos mértékű növekedésben – más tényezők mellett – fontos szerepe lehetett annak is, hogy 2025. július elsejétől megszűnt a 180 napos várakozási idő az önsegélyező szolgáltatásokra fordított összegeknél, vagyis az egyéni számlára befizetett pénzt akár azonnal is felhasználhatják a pénztártagok. Szintén jót tehetett az egészségpénztári megtakarítások törlesztési célú felhasználásának, hogy a frissen megkötött lakáshitel-szerződések összege majdnem a másfélszeresére, 1 970 milliárd forintra emelkedett 2025-ben.

Száguld a hitelpiac, folytatódhat a növekedés

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont az is biztosra vehető, hogy a lakáshitel-törlesztés támogatására fordított összeg idén is jelentősen emelkedik majd. Ennek egyik oka, hogy – egyéb szolgáltatásokhoz hasonlóan – a lakáshitel-törlesztés támogatásának maximális összege is a mindenkori minimálbér alakulásától függ, ennél a felhasználási célnál a bruttó összeg 15 százaléka használható fel. Így – a bruttó minimálbér idei, 322 800 forintos összegét figyelembe véve – 2026-ban havi 48 420 forint fordítható lakáshitel törlesztésére, miközben tavaly még 43 620 forintnál húzódott a felső határ. Éves szinten pedig még látványosabb az emelkedés: a felhasználható keret 523 440 forintról 581 040 forintra nőtt. „A maximális összeg után igényelhető adó-visszatérítés összege 2026-ban már 116 208 forint, ami egyáltalán nem elhanyagolható tétel: ha pedig egy házaspár adóstársként törleszti a lakáshitelét, akár meg is duplázható a kedvezmény” – emlékeztet Gergely Péter.

A minimálbér emelkedésén túl a lakáshitelek iránti, rendkívül erős kereslet is hozzájárulhat a felhasznált összeg további növekedéséhez: a jegybank adatai szerint 2026. első két hónapjában közel 500 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok, ami több mint a duplája az egy évvel korábbi volumennek. „Miután tavaly október óta – az Otthon Start Program indulása nyomán – rendre havi 250 milliárd forint körüli összegben születnek új kölcsönszerződések, biztosra vehető, hogy tovább nő majd az érdeklődés a lakáshitel-törlesztés támogatása iránt is, és sokakat pont ez a támogatási elem ösztönözhet arra, hogy belépjenek valamelyik egészségpénztárba” – emeli ki a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Nagyon szépek a számok, de nem pihennek a pénztárak

A jegybank adatai alapján a múlt év nagyon jól sikerült az egészségpénztárak szempontjából: miközben a taglétszám 5,8 százalékkal, 1,259 millió közelébe emelkedett, az új belépők száma is meghaladta a 103 000 főt. Eközben a tagdíjbevételek összege is jelentősen, 16 százalékkal nőtt az egészségpénztáraknál, és megközelítette a 98,2 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu egészségpénztári kalkulátorának adatai szerint ugyanakkor a meggyőző eredmények mellett is rendszeresen indítanak a belépést, illetve a befizetéseket ösztönző kampányokat az egészségpénztárak.

Az OTP Egészségpénztárnál április végéig tart kampány, ahol az új belépők között a 2026-os SZIGET Fesztiválra sorsolnak ki belépőket: a pénztár honlapján található tájékoztató szerint huszonöt, a fesztivál nyitónapjára szóló napijegyet és 10 teljes fesztiválbérletet is lehet nyerni, a fődíj pedig egy két főre szóló, VIP napijegy, ami a nyitónapon használható fel. A sorsoláson való részvételhez április 30-ig egészségpénztári számlát kell nyitni, és további feltétel, hogy május 29-ig legalább 5 000 forint egyösszegű befizetés érkezzen az új tag egyéni számlájára. a pénztárnál az év végéig kártyaösszekötési akció is tart: itt azok, akik összekötik az az OTP Egészségkártyájukat a bankkártyájukkal, és az összekötéses vásárlásaik értéke meghaladja a 100 ezer forintot, visszakapják a 100 ezer forint feletti rész 2 százalékát.

A Patika Egészségpénztár ÉnPénztáram néven működtet hűségprogramot. A programban a befizetésekért és bizonyos pénztári szolgáltatásokért hűségpontok járnak, amelyek egészségforintokat érnek –ezeket pedig egyéni számlás költésekre vagy a kártyadíjra lehet fordítani. A pénztár január óta – Patika ePénztár névvel – mobilalkalmazást is működtet.

A Prémium Egészségpénztár év végéig tartó nyereményjátékában a főnyeremény nettó 10 millió forint. A pénznyeremény sorsoláson a pénztárnak azok a meglévő és újonnan belépő tagjai vehetnek részt, akik az egyes akciókban és nyereményjátékokban való részvételük útján sorsjegyet szereznek a nyereményre.

A Gondoskodás Egészségpénztárnál június elsejéig fut akció, amelyben egy 250 ezer forint értékű MediaMarkt utalványt, és 15 darab, 50 ezer forintos Lidl digitális utalványt nyerhetnek sorsoláson a részvételi feltételeket teljesítő pénztártagok. Utóbbiak közé tartozik, hogy minimum 30 ezer forint tagi befizetés érkezzen az egészségpénztári egyéni számlára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG