4p

Egy ismert komponista, Pacsay Attila, valamint egy világhírű fényfestő csapat, a Kiégő Izzók fogja emelni az esemény színvonalát.

Pacsay Attila zeneszerző fogja megkomponálni az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) veszprémi megnyitójának zenei aláfestését – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő pénteki számában megjelent hirdetményből. A szerzemény hossza 60-70 perc lesz.

A hirdetményben az olvasható, a „Ragyogj, Veszprém!” címet viselő megnyitó, több egymást követő, egymással összefüggő zenés műsorszámból, táncprodukciókból, zenei eseményekből, és más nagyhatású látványelemből áll össze. Az egymást követő műsorszámok mindegyike Veszprém városáról szól, annak múltját, jelenét veszik témául, így a zeneszerzésnek is kapcsolódnia szükséges Veszprémhez. A zenei alkotás megkomponálásához az inspirációt Veszprém városa, a megnyitó szellemisége nyújtja, azzal, hogy az elbeszélő zenei műfajon keresztül különböző stílusok, hangulatok, érzelmek a nagyközönség által érthető és átélhető megfogalmazása, megjelenítése történjen a művész által megalkotott zeneműben. Lehetséges inspiráció a művészeti alkotás elkészítéséhez „városi fantáziaként” került meghatározásra. Az egymást követő műsorszámok mindegyike Veszprém városáról szólnak, annak múltját, jelenét veszik témául. Az elbeszélés módja mágikus, mesés, hol álomszerű, hol groteszk humoros, a várost magasba emelő, azt ünneplő stílus.

Pacsay neve nem ismeretlen a zenész szakmában és azon kívül sem. A veszprémi születésű művész szerezte a 2007-ben Oscar-díjra is jelölt Maestro című magyar animációs rövidfilm, illetve a 2019-ben Emmy-díjra jelölt Trezor című magyar történelmi thriller zenéjét is.

A hirdetmény szerint közbeszerzési eljárásra nem került sor, mivel „a közbeszerzés célja egyedi műalkotás vagy művészeti előadás létrehozása vagy megvásárlása”. A szerződés szerint

30 millió forintot fog kapni a zeneszerző cége,

az Art FM Művészeti Bt. az alkotásért.

Világhírű fényfestők az EKF-en

Ismert művészek új vállalkozása, az idén májusban alapított Izzóvízió Kft. fogja az audiovizuális látványelemeket nyújtani a fesztiválsorozat során, ez ugyancsak a pénteki uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből derül ki. A Zádor Tamás intermediális művész és Noll Márton építész és Fülöp Farkas fényfestő nevével fémjelzett csapat régóta dolgozik együtt Kiégő Izzók nevű formációjukban, mely nemzetközi szinten is ismertté tette nevüket. Íme, installációikból egy válogatás:

A csapatnak most is ki kell tennie magáért: a hirdetmény szerint az audiovizuális animált művészeti alkotás tartalmazhat önálló archív bejátszásokat, filmekből, animációkból részleteket, vagy klipek kontrasztált képeit Veszprémről, továbbá régi archív-felvételek, régi mozgóképek a városról, a régióról a megnyitó általános műszaki leírásban bemutatott képi világ iránymutatásával. A 8-10 perces alkotásokat Veszprém kilenc helyszínén, így például a Szent Mihály-katedrálisnál, a ferences templomnál, a Tűztoronynál vagy éppen a Húszemeletesnél fogják vetíteni.

A beszerzés művészeti alkotás volta miatt közbeszerzési eljárás lefolytatására itt sem került sor. A hirdetmény azt írja,

a szerződést 770 ezer euróról kötötték,

ami jelenlegi árfolyamon számolva körülbelül 320 millió forintot jelent.

Sajnos nem minden ilyen szép és jó a mostani EKF-programmal kapcsolatban sem. Korábban lapunk is beszámolt arról, a programsorozatot szervező Veszprém-Balaton 2023 Zrt. a szállodakapacitások bővítésére szánt forrásokból több százmillió forintot a zrt. korábbi vezérigazgatójának szállodájához utalt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!