2p

Egy csütörtökön publikált elemzés szerint most az orosz gazdaságot sokkal súlyosabb csapás éri, mint 2020-ban, amikor a járvány miatt csökkent a GDP.

A JPMorgan csütörtökön közölt előrejelzése szerint az orosz gazdaság teljesítménye 35 százalékkal zuhanhat a második negyedévben, 2022-ben egészében pedig 7 százalékkal csökkenhet a GDP. Ez az 1998-as válsághoz hasonló gazdasági visszaesést jelentene, amikor államcsőd közelébe jutottak. Az orosz gazdaság a világátlagnál kisebb mértékben szenvedte meg a koronavírus-járványt, 2,7 százalékkal csökkent a GDP. Tavaly ugyanakkor gyorsan ledolgozták ez, és a harmadik negyedévben már a pandémia előtti szint fölé kerültek. Végül éves szinten 2021-ben 4,7 százalékos volt a GDP növekedése.

Az IMF legutóbbi, még az ukrán háború előtti prognózisa lassuló növekedés jósolt Oroszország számára, az idei évi előrejelzés 2,8, míg a 2023-as 2,1 százalék volt. Ettől egészen biztos, hogy messze elmaradnak majd. A szankciók miatt erős visszaesés jön majd a minden téren, hiszen a JPMorgan szerint az idén 13 százalék körüli lehet az export csökkenése, 10 százalékos lehet belföldi kereslet gyengülése, mg importcsökkenés 30 százalék körülii lehet.

Ráadásul az utóbbi válságokkal szemben aligha lehet gyors visszarendeződésre, és a későbbiekben jelentős GDP növekedésre számítani. Oroszország növekvő gazdasági és politikai elszigeteltsége ugyanis hosszú távon is alacsonyabb növekedéshez vezet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!