2p

Rendezik a nyilvántartás pontatlanságait.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a közelmúltban elfogadta a kintlevőségek kezelésének ütemtervét - tájékoztatott a kamara honlapja. Ettől azt várják, hogy októberben, novemberben már látszani fog a javulás a befizetéseknél.

Hamarosan érkeznek a felhívó levelek
Hamarosan érkeznek a felhívó levelek

Gorondy-Novák Judit, a BKIK főtitkára a kamarai tagcsoportok vezetőivel tartott találkozón ismertette a kamara elképzeléseit. A szervezet gazdálkodása tavaly veszteséges volt, aminek az oka, hogy a kamarai törvény alapján kötelezettségként kell nyilvántartaniuk a mérlegben a működő gazdálkodó szervezetek által fizetett 5000 forintos regisztrációs díjat, azaz a kamarai hozzájárulást. A be nem fizetett díj pedig veszteséget képez.

Mivel a teljesítés soha nem száz százalékos, és a nyilvántartások sem rendezettek teljes körűen, hasonló folyamatra idén is számítania kell a kamarának - ismertette a főtitkár, aki szerint a cél a kintlevőség csökkentése és a nyilvántartások rendezése.

A BKIK a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától kapja meg a fővárosi vállalkozásokra vonatkozó adatcsomagot, de ez a rendszer jelenleg nem képes naprakészen követni például a megszűnő cégeket, a székhelyváltozásokat, az elévüléseket. Hatalmas, a megyei kamarák által kezelt adathalmaznál jóval nagyobb adattömegről van szó. Először tehát ezt kell megtisztítani, ezt követheti az értesítők kiküldése az elmaradással rendelkező vállalkozásoknak. A felhívó levelekben tájékoztatják a vállalkozókat a kamarai szolgáltatásokról, egyben felhívják a figyelmet arra, hogy az 5000 forintot kötelező befizetni, az adók módjára behajtható tétel.

A kamaránál arra számítanak, hogy az intézkedések eredményeként ősz végére már tapasztalható lesz a javulás a befizetéseknél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!