3p

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók  63 százaléka tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, idén munkahelyet vált – derült ki a Trenkwalder február első felében elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, és 63 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – derült ki a Trenkwalder február első felében elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
 
Ősz óta ismét emelkedő pályán mozog a reálbér szintje, ez azonban elsősorban nem a munkáltatók által kifizetett bérek megugrásának, hanem az infláció jelentős visszaesésének a következménye. Jelentősebb mértékű, a korábbi inflációs hatásokat is teljes mértékben ellensúlyozó bérrendezést a gazdaság jelenlegi állapota mellett a cégek többsége nem is képes végrehajtani. Ebben a helyzetben kérdezett meg a Trenkwalder 500 versenyszférában dolgozó munkavállalót fizetésükkel, illetve jelenlegi munkahelyükkel kapcsolatos attitűdjeikről.

Sok munkavállaló szerint nem kúszott elég magasra a fizetése. Fotó: Unsplash
Sok munkavállaló szerint nem kúszott elég magasra a fizetése. Fotó: Unsplash

Jelenleg a válaszadók 50 százaléka elégedetlen az aktuális bérszintjével, ami 7 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A fizetésükkel elégedetlenek ugyanakkor általában nem szakadnak el a realitásoktól: 49 százalékuk megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelő mértékűnek. A többség persze nem számít elvárásainak idei teljesülésével: 54 százaléknyian arra számítanak, hogy idén romlani fog az anyagi biztonságuk tavalyhoz képest. Ez gyakorlatilag az egy éve mért értékkel azonos, és azt jelzi, hogy az alkalmazottak egyelőre nem érzékelik a reálbér alakulásában makroszinten elért fordulatot.

„Ebben a helyzetben a korábbinál többen érzik úgy, hogy egy munkahelyváltás könnyebben oldhatja meg az anyagi problémáikat" – mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. 

Jelenleg a válaszadók 63 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami komoly változás a tavaly ilyenkor mért 38 százalékhoz viszonyítva. Ráadásul lejjebb került a váltási küszöb is: 30 százalékkal magasabb fizetésért a munkavállalók 84 százaléka hagyná ott jelenlegi állását – tavaly februárban ezt még csupán 57 százalékuk tette volna meg.


 
Kérdés ugyanakkor, hogy mennyire ölt majd testet tényleges munkahelyváltásokban az erre vonatkozó szándék erősödése. A válaszadók is tisztában vannak vele, hogy egyelőre továbbra sem tért vissza a 2020 előtti helyzet a munkaerőpiacon, amikor szinte minden jelentkező rövid időn belül el tudott helyezkedni. A felmérésben részt vevők 59 százaléka úgy érzi, hogy idén nehezebben lehet egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Tavaly ez az arány még 53 százalék volt.
 
„Munkahelyváltásra tehát vélhetően nem lesz mindenkinek lehetősége, a többség pedig csak akkor fog mozdulni, ha már megtalálta a következő munkahelyét. Arra azonban célszerű a munkáltatóknak felkészülniük, hogy idén a tavalyinál nagyobb fluktuációval kell majd szembesülniük – tette hozzá a Trenkwalder szakembere.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!