2p

Nem tetszik a tervezett új rendszer a kereskedőknek.

Tiltakozik az Országos Kereskedelmi Szövetség amiatt, hogy a MOHU egyoldalú döntéssel megváltoztatna a palackvisszaváltási rendszer működését. A boltok jelenleg kézi visszaváltás esetén palackonként 5 forintot, gépi visszaváltás esetén pedig palackonként 7,5 forintot kapnak. Az új, szeptember 1-jén életbe lépő sávos rendszer alapján viszont:

  • a kézi visszaváltók és a 200 négyzetméternél kisebb boltok 11,5 forintot,
  • a 200-400 négyzetméter közötti, automatás boltok 7,5 forintot,
  • a 400 négyzetméternél nagyobb boltok pedig 3,5 forintot kapnak minden palack után.

Az intézkedés azonnali visszavonását kezdeményezik, mert a visszaváltás a nagy kereskedelmi láncoknál eddig is veszteségesen és rosszul üzemelt, miközben ők erejükön felül álltak helyt, hogy a vásárlók mindebből a lehető legkevesebbet érzékeljék,

- közölte a szervezet. Hozzátették: számításaik szerint „a jelenlegi kezelési díj sem fedezi a felmerülő költségeket, a díj csökkentése pedig további évi 6,5 milliárd forint bevétel kiesést okozna.”

Az OKSZ szerint a rendszer jelenlegi működése is problémás:

„a gépek sokszor elromlanak, és a beérkezett palackok elszállítása, valamint a működtetéshez szükséges eszközök ellátása is akadozik, mindez pedig rendszeres fennakadásokat, a vevőknek pedig kellemetlenséget okoz az áruházakban. A tulajdonos MOHU nem biztosítja a gyártó által szükségesnek tartott évi kétszeri nagytakarítását sem. Az eleve alultervezett kapacitású gépek a magyar forgalomban túlterheltek, így a takarítás elmaradása is gépleállásokhoz vezet.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!