2p

A kata tulajdonképpeni megszüntetésében játszott szerepe után most újabb ötletekkel állt elő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Parragh László a hvg cikke szerint arra kéri a kormányt, hogy a vállalkozások számára is vezessen be kamatplafont és hitelmóratóriumot. Az MKIK közleménye szerint erre az MNB múlt pénteki döntése miatt van szükség, amellyel meghirdette az egynapos betéti tendert 18 százalékos kamattal, amit a bankok „gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba”. Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet az MNB a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5 százalékról 25-re emelkedett.

Az iparkamarai elnök szerint ezeket az intézkedéseket "megérzik" a hitelt fizető és a hitelt felvenni szándékozó vállalkozók is. Szerinte ezzel a döntéssel szinte mindegy lett, hogy mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb, és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.

A szervezet azt javasolja, hogy a kamatplafon szintjét az 5-10 százalékos sávban állapítsák meg, és azonnal léptessék életbe, a vállalkozói hiteleknél pedig vezessenek be moratóiumot.

A javasolt intézkedésekkel az MKIK szerint "a bajban lévők megúszhatnak egy újabb csapást, a hitelpiacon pedig elkerülhetjük a kiszáradást".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!