3p

A Civil Zrt. hátát nézi a NER-es mezőny. A forgalom: 32 milliárd forint.

Évek óta a NER által leuralt terep az őrző-védő szektor és az eddig kijött céges beszámolók szerint az erősorrend sem változott: stabilan Pintér Sándor bizalmasainak hátát nézi a mezőny. A 2023-as 9 milliárd forintot követően a 2024-es teljesítmény után már 9,7 milliárdos osztalék kifizetését hagyta jóvá a korábban személyesen Pintér Sándorhoz, most pedig már az ő két bizalmasához kötődő Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. – derül ki az őrző-védő cég 2024-es alapítói határozatából.

A vállalkozás egyszemélyes tulajdonosa a Prostasia Zrt., amely szervezetében még 2023 nyarán történt egy jelentős változás: a két részvényes, Tölgyesi Vilmos, valamint Szabó Péter volt rendőr dandártábornok, a belső elhárítás korábbi vezetője (őt, valamint magát a Civil Zrt.-t is a cégiratok tanúsága szerint rendszeresen Pintér Sándor korábbi államtitkára, Tasnádi László képviseli meghatalmazottként) úgy döntöttek, részvényeiket közös tulajdonba helyezik, és azóta egy ügyvéd képviseli őket, mint közös képviselő.

Maga a Civil Biztonsági Zrt. a forgalmát tekintve története legjobb évét zárta 2024-ben. Árbevétele ugyanis 3,5 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit, így az rekordot jelentő 32,2 milliárd forintot tett ki. A profit viszont ennek ellenére csökkent: 10,1 milliárdról 7,1 milliárd forintra. A tulajdonosi közgyűlésen viszont az a döntés született, hogy az eredménytartalékból még hozzácsapnak 2,6 milliárd forintot. Így jött ki a 9,7 milliárd forintos osztalék, amit ráér 2026 végéig kifizetni valamikor.

A Civil ezzel megint alaposan leelőzte a piac második nagy szereplőjét, a Valton-Sec Zrt.-t, amelynek a tavalyi forgalma még 30 milliárd forint alatt maradt, a profit pedig a 3 milliárd forintot sem érte el. 

A szektor harmadik-negyedik helyén pedig a tavaly még Tasnádi Lászlóhoz köthető ESG Holding, valamint a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó Nemzetközi Testőr Kft. szerepel. Előbbi beszámolója már ismert: a 9,2 milliárdos forgalom 628 millió forintos nyereséget eredményezett, de a közgyűlési jegyzőkönyv nem tér ki arra, hogy ebből fizetnek-e osztalékot a tulajdonosnak. A Testőr Kft. számai a napokban érkeznek, de az valószínűsíthető, hogy Mészáros Lőrinc biztonsági cége leginkább a felcsúti milliárdos és családja érdekeltségeinek dolgozik, tehát házon belül tevékenykednek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!