2p

Egy szinte teljesen új épülettel és új névvel, GOBUDA Mall néven várja majd vásárlóit 2022 tavaszától a WING fejlesztésében újjászülető EuroCenter Bevásárlóközpont. 

A fejlesztő tavasszal kezdte meg a tulajdonában álló óbudai EuroCenter Bevásárlóközpont felújítását. A kívül-belül megújuló épület bérbeadottsága már most megközelíti a 70 százalékot. 

Így néz ki majd a felújított és átnevezett pláza főbejárata (fotó: WING)
Így néz ki majd a felújított és átnevezett pláza főbejárata (fotó: WING)

Bővül a szolgáltatás- és üzletpaletta: a korábbi mágnesbérlők mellett további gasztronómiai üzletek, vendéglátóhelyek, illetve nemzetközi multi és mono brandek, valamint felújított mozi és tetőkert is várja a látogatókat. A térkialakításnak és a közösségi tereknek köszönhetően számos közösségi program is lehet.

Főszerepbe kerülnek a találkozási pontokként is funkcionáló teraszos éttermek, kávézók, pékség és cukrászda, valamint a nemzetközi konyhákat képviselő gyorséttermek. 

A ház tetején kialakítanak egy 2.000 négyzetméteres, játszótérnek is helyet adó zöld parkot. Ezen kívül kerékpár tárolók, elektromos autótöltő állomások, továbbá a mélygarázsban autómegosztó parkolóhelyek és csomagautomata-szolgáltatás is lesznek. Az új központ teljes egészében az Access4you akadálymentesítési keretrendszer elvárásainak megfelelően készül. 

Ez a WING negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje az egri Agria Park, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpont elindítása, valamint a MOM Park újrapozícionálása és felújítása után. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!