2p

Miközben az év eleje óta az olajtermelés nőtt, a gáztermelés csökkent az orosz elnök szerint.

Oroszországban az év elejétől május végéig az olajtermelés 3,5 százalékkal nőtt, a gáztermelés ugyanakkor "csak elenyésző mértékben", "2 százalékkal csökkent éves összevetésben - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánytagokkal az üzemanyag- és energiakomplexum helyzetéről folytatott megbeszélésen.

Az orosz elnök által ismertetett adatok szerint a júniusi olaj- és gázkondenzátum-termelés napi 10,7 millió hordó volt, 500 ezer hordóval felülmúlta a májusi termelést.

Nem tud több olajat kitermelni a többi ország. Fotó: Pixabay
Nem tud több olajat kitermelni a többi ország. Fotó: Pixabay

Putyin azt mondta, hogy ezt a stabil termelési szintet nagyrészt az ágazatnak nyújtott támogatással és a végrehajtott fejlesztésekkel, a technológiai függetlenség erősítésével és azáltal sikerült elérni, hogy az exportszállítmányok egy részét gyorsan máshova irányították át.

Az államfő szerint az orosz olajjal szembeni szankciók több kárt okoznak azoknak, akik azt bevezették, az embargó következményei katasztrofálisak lehetnek a globális energiapiacra.

"Azt látjuk, hogy a Nyugat a kitermelés növelésére akar kényszeríteni más olajexportáló országot, de a globális energiapiac nagyon nyugodt, stabil, nem tűri ezt" - mondta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!