3p

A kormány azért dolgozik, hogy 2023 már a béke éve legyen, és minden magyar család ugyanúgy tudjon gyarapodni, mint a háború és a szankciók előtt - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az idei év a háború és a szankciók éve volt, ez minden humán területen is megnehezítette azok munkáját, akik az emberek egészségéért, biztonságáért, szociális biztonságért vagy a gyerekek neveléséért dolgoznak - fogalmazott. Rétvári Bence az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban közölte: egy sokkal áttekinthetőbb, egyszerűbb és biztonságosabb ügyeleti rendszert szeretnének kiépíteni, emellett cél az is, hogy mindenkinek legyen saját háziorvosa, minél kevesebb olyan körzet legyen, amit helyettesítéssel kell ellátni.

Elmondta: a megyei kórházak vezetői fognak felelni a helyi egészségügyi ellátásért, irányítási jogkörük kiterjed majd a többi városi kórházra is, szakmai felügyeletet gyakorolnak részben a járóbeteg-ellátás és az alapellátás felett is. Így gyakorlatilag egészségügyi irányítókká válnak, össze tudják hangolni az összes egészségügyi szolgáltató munkáját a megyében - mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár jelezte: az orvosok bére januártól további 11 százalékkal emelkedik, ez a korábbi megállapodás utolsó fázisa, amit az elhibázott brüsszeli szankciós politika és az energiaválság ellenére is teljesíteni fog a kormány.

A Magyar Nemzetnek adott interjút. Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A Magyar Nemzetnek adott interjút. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

"Az ápolóknak 72 százalékos béremelésük volt az elmúlt években, de valóban nagyon elhúztak az orvosbérek az ő fizetéseiktől. Az a célunk, hogy az ápolóbérek a következő években tovább nőjenek és az orvosbérek 37 százalékát elérjék" - fogalmazott.

A rendészeti dolgozók fizetéséről szólva emlékeztetett, hogy ezt az évet tízszázalékos rendvédelmi béremeléssel kezdték januárban, februárban hathavi fegyverpénzt kaptak, szeptember 1-jétől pedig legalább 116 ezer forinttal nőtt minden rendvédelmi dolgozó bére. A rendőri béremelés 2024-ben fog folytatódni - mondta.

A pedagógusok bérét érintő kérdésre válaszolva közölte: ha Brüsszel nem tartaná vissza a Magyarországnak járó forrásokat, akkor már január elsejétől 21 százalékos béremelés valósulhatna meg, összességében pedig 25 hónap alatt 75 százalékkal nőne a pedagógusok bére, ami példa nélküli lenne.

"Most tízszázalékos béremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat. Azon múlik a megegyezés és a béremelés, hogy a magyar baloldal meddig folytatja az igaztalan vádak felsorakoztatását Brüsszelben Magyarországgal szemben. Csak rajtuk múlik immár, hogy mikor indulhat meg Magyarország történetének legnagyobb pedagógus-béremelése" - fogalmazott Rétvári Bence.

Beszélt arról is, hogy a gyermekvédelemben dolgozók speciális pótlékát ötszörösére emelte a kormány, egy év végi döntésnek köszönhetően január 1-jétől pedig a nevelőszülők 25 százalékkal megemelt nevelési ellátmányt kapnak. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!