2p

Érdekes dolgokat lehet találni a frakciók szerződései között.

A Blikk kutakodott kicsit a frakciók szerződései között, miután az Országgyűlés Hivatalától sikerült kikérniük az ezekre vonatkozó, a parlamenti ciklus eleje óta keletkezett adatokat.

A szerződésekből kiderül, hogy a Fidesz frakciója szép összegeket folyat át a kormányközeli Nézőpont Csoporthoz, amelynek két cége 1,2, illetve 1,7 millió forintot kap havonta média- illetve internetfigyelési tevékenységre.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Nem árulják el, kinek és milyen autót vettek. Fotó: MTI
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Nem árulják el, kinek és milyen autót vettek. Fotó: MTI

A Fidesz frakciója 25 millió forintért egy autót, illetve félmillió forintért egy egy "Erdélyi táj" című festményt is vásárolt. Előbbi azért is meglepő, mert a frakciók általában bérelnek autókat.

"A gépjármű megvásárlása volt a gazdaságosabb megoldás"

- válaszolta szűkszavúan a lap kérdésére a frakció az autóvásárlást firtató kérdésre, azt pedig nem árulták el, hogy milyen típusú járműről van szó és azt ki használja.

Az MSZP saját pártalapítványának tulajdonában álló cégnek juttatott három részletben 36 millió forintot, de a legnagyobb összeget a Sapienza Kft kapta, amely tavaly május óta 82 millió forint értékben kapott megbízást tanácsadói tevékenység végzésére, illetve tanulmányok, elemzések készítésére.

"A cég korábban az MSZP-pénztárnokának, Puch Lászlónak a tulajdonában volt, jelenleg Török Ottóé, aki a második Gyurcsány-kormányban volt sportállamtitkár"

- írja a Blikk.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!