2p

Nem járt rosszul Palkovics László azzal, hogy lemondott a technológiai és ipari miniszteri posztról.

A volt technológiai és ipari miniszter január 24-e után a Rába Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke és Audit Bizottságának tagja lehet, miután a közgyűlésben többséggel rendelkező N7 Holding Zrt. vezérigazgatója lett. Palkovics Lászlót december 8-án a Széchenyi István Egyetem kuratóriumi elnökének is megválasztották.

Az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként havi bruttó 5 millió forintban állapították meg az alapbérét, vette észre a 24.hu a cég alapítói határozatában.

Palkovics ezekkel a pozíciókkal a miniszteri fizetése legalább duplájáért talált új állami állást, ezzel pedig idén Orbán Viktort is lekörözi, bár jövőre a miniszterelnöknek 5 millió 727 ezer forintra nőhet a fizetése.

A Palkovics László által mostantól irányított hatalmas méretű, százmilliárdos állami védelmi holding az alábbi cégbirodalmat foglalja magában, a Rábán kívül mindnek a 100 százalékát:

  • Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (6,6 milliárd forint),
  • HDT Védelmi Ipari Kft (13,7 milliárd forint),
  • Heros Zrt. (7,1 milliárd forint),
  • HM ArmCom Kommunikációtechniaki Zrt. (1,8 milliárd forint),
  • HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. (29,1 milliárd forint),
  • HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. (3,7 milliárd forint),
  • HungaroControl Zrt. (40 milliárd forint),
  • NLP Nemzeti Légiipari Projekt Kft. (6,4 milliárd forint),
  • STU Repülés-technológiai Felületkezelő Kft. (4,2 milliárd forint),
  • ZalaZONE Ipari Park Zrt. (40,4 milliárd forint)
  • Rába Járműipari Holding Nyrt. (9,7 milliárd forint).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!