3p

Sopronban végre megépül a város első parkolóháza: a kivitelező a soproni önkormányzat leánycégének kisebbségi tulajdonosa. Az uszodát is ők építik.

Mintegy 2,5 milliárd forintos ajánlattal a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ) nyerte a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. által egy 235 férőhelyes nyilvános parkolóház megépítésére kiírt közbeszerzést - derül ki az európai közbeszerzési értesítőből. A Sopron Holding a soproni önkormányzat vagyonkezelő, városüzemeltető cége.

Küldetésünk, hogy Sopron város ránk bízott vagyonát gondos gazdaként úgy kezeljük, hogy minden soproni polgár számára biztosítsuk az élhető környezet lehetőségét - szól a Sopron Holding bemutatkozása.

A parkolóházat 2,5 milliárd forintból építő FÉSZ pedig egy soproni építőipari cég, amely 2018-ban 10,3 milliárd forintos forgalom mellett mintegy 800 millió forintos profitot ért el. A közbeszerzést kiíró Sopron Holding-ban és a közbeszerzést elnyerő FÉSZ-ben az a közös, hogy közös cégük is van: a Soproni Ipari Zóna Kft. A Sopron Holding leánycégéről van szó, de a helyi vállalkozások és magánszemélyek által 2003-ban alapított cégben a FÉSZ is tulajdonos. A Sopron Holding leánycégének felügyelő bizottságában így a FÉSZ tulajdonosa, bizonyos Khaut András is ott ül. Tehát a soproni önkormányzat egy olyan cégnek fizet ki 2,5 milliárd forinot egy parkolóházért, amelyik amúgy a soproni önkormányzat leánycégének kisebbségi tulajdonosa.

Kikről van szó? Sopron a kormánypárt fellegvára, 2006 óta folyamatosan a Fidesz adja a polgármestert. Fodor Tamás 13 évig vezette a várost, tavaly új jelölttel indult a kormánypárt és 57 százalékos eredménnyel Farkas Ciprián nyert is. A FÉSZ pedig sorra nyeri a soproni önkormányzat közbeszerzéseit: aktuális projektjeik között található a helyi uszoda építése is, amit pedig a WHB Kft.-vel konzorciumban építenek. Ennek alapkövét Khaut András, a FÉSZ elnöke és Paár Attila, a WHB ügyvezető igazgatója együtt rakta le tavaly áprilisban.

Nem véletlen, hogy a FÉSZ és a WHB konzorciumban dolgozik, hiszen jól ismerik egymást a szereplők. A 24.hu írt a tökéletes gazdasági NER-körforgásról a bodajki kastély felújítása kapcsán.

  • először megvette, majd gyorsan tovább is adta a Tiborcz István-féle BDPST Zrt;
  • a vevő Paár Attila cége, a WHB volt, de aztán ők is eladták az Excidit Befektetési Kft.-nek, amely már Khaut András tulajdona
  • a kastély felújítására ezután közpénzt ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség;
  • és végül kiderült, hogy a kastélyfelújítást nem más, mint Paár Attila cége végzi több mint 3 milliárd forint értékben.

Ettől függetlenül persze a soproniak nagyon örülhetnek, hogy 2,5 milliárd forintból épül nekik egy parkolóház, hiszen már egy nagyon régi ügyről van szó. Ez volt Farkas Ciprián polgármester egyik választási ígérete is.

Épül már az új, nemzetközi versenyekre is alkalmas fedett uszoda. Az újratervezés után hamarosan elkezdődik az Árpád utcai parkolóház építése is. Dudaszóval és kerekasztal-beszélgetésekkel nem lehet utakat, parkolóházat építeni - mondta a választási kampányban a Fidesz jelöltje.

Nyert is, az uszodát és a parkolóházat pedig ugyanaz a cég építheti. Az Árpád utcai parkolóház építésének megkezdéséig az önkormányzat murvás parkolókat alakított ki. Ez lesz Sopron első igazi parkolóháza, amelynek átadóján biztosan mindenki elégedetten mosolyoghat, hiszen mindenki jól járt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!