2p

Hatalmas értéket teremt a futam a miniszter szerint.

Magyarország és a magyar kormány elkötelezett a Forma-1-es Magyar Nagydíj megtartásában, erősítésében és további fejlesztésében – jelentette ki a 40. mogyoródi versenyhétvége vasárnapi napján Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Hungaroringen.

A politikus elmondta, tárgyalt Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával, aki elégedettségét fejezte ki a mogyoródi létesítményben elvégzett felújítás minősége és az elvégzett munka gyorsasága kapcsán.

„Ha fogalmazhatok így, alig találta a szavakat, amikor a megújult infrastruktúráról beszélgettünk. A Forma-1 a világ egyik legnézettebb sporteseménye, elnök úrral abban is egyetértettünk, hogy nekik is dolgozni kell azon, hogy a sporton túl egyre tágabb zónákba lépjenek. A mi promóteri szerződésünk már korábban meg lett újítva öt évre, ennek feltétele volt ez a felújítás, de tartalmazza a további hosszabbítás lehetőségét” – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette:

„a magyar kormány és Magyarország elkötelezett ennek az eseménynek az itt tartásban, további fejlesztésében és erősítésében, ebben szintén egyetértettünk Domenicali úrral”.

A felújításról a honvédelmi miniszter úgy vélekedett, az egy „hatalmas előrelépés” a Hungaroring történetében. Hangsúlyozta, Magyarország büszke arra, hogy 40 éve magas színvonalon tudja nyújtani az F1-es élmény a helyszínen jelenlévőknek.

„Egy versenyhétvégén itt 300 ezer ember fordul meg, a televíziók képernyőin keresztül pedig 100 milliós nagyságrendű nézettségről beszélünk. Magyarország ezen keresztül tud megnyilatkozni, ilyenkor a Budapestről és az országról készült felvételek láthatók a képernyőn, az az érték pedig, ami a verseny rendezésével összefüggésben a GDP-ben megjelenik, több tízmilliárdos”

- emelte ki a miniszter.

A 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtolt el Mogyoródon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!