Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Székely Sarolta Székely Sarolta

Jelenleg 60 százalékos készültségben áll a szigetszentmiklósi stadion projekt, amire a tervezett 3,5 milliárdból közel 1,5-et már elköltöttek. Ekkora stadion TAO-ból csak itt és Felcsúton épült eddig. A jövőről és a sajtóban megjelent hírekről beszélgettünk a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körének ügyvezetőjével, Potoczki Tamással.

Az elmúlt időszakban a sajtó többször is foglalkozott a szigetszentmiklósi 3,5 milliárdos összköltségvetésű stadionprojekt körüli problémákkal. A hírek szerint leállt a beruházás, kifizetetlen számlák vannak, a focicsapat pedig a tavaszi idényben már a megye I-ben való részvételtől is visszalépett. Potoczki Tamás, a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körének (SzTK) ügyvezetője lapunk munkatársának mesélt a beruházás jövőjéről és arról, hogy mi vezetett a jelenlegi helyzetig.

"Fontos tisztában lenni azzal, hogy egy TAO-s sportberuházás teljesen másként zajlik, mint látható volt az a Fradi vagy a szombathelyi stadion esetében" - kezdte Potoczki Tamás. Utóbbiak mivel költségvetési forrásból valósulnak meg, az egész összeg egyszerre rendelkezésre áll, a munkát nem kell ütemekre bontani, mint az a TAO-s projekteknél jellemző, így a szigetszentmiklósinál is.

Amikor kitalálták ezt az egészet, a Magyar Labdarúgó Szövetség egyetértett az SzTK koncepciójával, miszerint igenis szükség van egy ekkora létesítményre a régióban. A beruházáshoz az önkormányzat adta a területet, de a TAO-törvény értelmében a végén a teljes vagyont az önkormányzatnak kell átadni. "Tehát az önkormányzat ideadta a földjét, hogy csináljunk meg rajta egy beruházást, majd visszakapnak egy 3,5 milliárdos létesítményt. Tisztában voltunk az önkormányzat költségvetésével, tudjuk jól, hogy nincs honnan elvenni a pénzt. A városvezetés ráadásul a projekt legelején megmondta, hogy nem fog tudni anyagi támogatást nyújtani, így ezt mi végig tiszteletben is tartottuk" - magyarázta az SzTK ügyvezetője. 

Vannak kifizetetlen számlák? 

Mivel a TAO-beruházások utófinanszírozásos projektek, és a klub mögött nem áll tehetős tulajdonos, sem támogató, mindent önerőből igyekeznek megoldani. Ennek ellenére nem féltek belevágni a stadionépítésbe. Kérdésünkre Potoczki Tamás elmondta: az üzleti tervükben számítottak néhány nagyobb társaság támogatására, ami eleinte működött is, a piaci körülmények megváltozása miatt azonban fordulat állt be. 

A szigetszentmiklósi stadion látványterveA szigetszentmiklósi stadion látványterve

"Amikor láttuk, hogy probléma lesz az önerővel a második ütemnél, egyből keresni kezdtük a megoldást" - jegyezte meg.

"A 250-300 milliós részszámlák kifizetése nehézségekbe ütközött, mivel sem a saját, sem pedig más banknál nem kaptunk hitelt, senki sem adott kölcsönt - annak ellenére sem, hogy a megítélt támogatás már az MLSZ-nél lévő zárolt számlán volt. Végül sokadik próbálkozásra az MKB Bankkal sikerült egy megfelelő koncepciót kialakítani. Ez volt tavaly októberben. A vállalkozóval pedig eközben úgy döntöttünk, hogy amíg nincs hitelforrás, addig egy időre leállítjuk az építkezést". 

Potoczkiék szigorúan tartják magukat ugyanis ahhoz a vezérelvhez, hogy csak annyit haladnak előre a munkálatokkal, amennyire rendelkezésre áll a forrás. "Nem szeretnénk a vállalkozókat sem megterhelni, hogy a beruházásban álljon a pénzük és halmozni sem akarjuk a kifizetetlen számlákat". 

A sajtóban megjelent információkkal ellentétben jelenleg az I. ütemből egy 50 millió forint értékű kivitelezési munka nincs még megcsinálva, de erre a tevékenységre az MLSZ-nél mintegy 100 millió forint van bent egy számlán. Ezt azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumával fennálló kisebb jogi vita miatt nem tudják lehívni. "Ez a probléma mára megoldódni látszik, ezután be is fejeződhet az I. ütem, amiből a pályák már készen vannak, egyedül a fű nincs lerakva; ennyi hiányzik csak" - mondta az elnök. 

A II. ütemet, ami magát a stadiont takarja, 2016-ban hagyta jóvá az MLSZ, májusban kapták meg rá a jogerős építési engedélyt. 

"Tehát az, hogy évek óta áll a beruházás, egy nagy kalap hazugság. Ez nem igaz - cáfolta kategorikusan a sajtóban megjelent állítást Potoczki Tamás. 

A II. ütem munkálatai 2017 januárjában kezdődtek el - amit az MLSZ kérésére szintén két részre kellett bontaniuk -, nyáron a rendkívül nagy meleg miatt volt egy kisebb leállás, amiről a vállalkozókkal közösen döntöttek - magyarázta. Októberben pedig a banki kölcsön megszerzéséig maradtak félbe egy időre a munkák. A szövetség tavaly december 8-án hagyta jóvá a támogatást azokra a munkákra, amit most kellene elvégezni, a szűkös határidő miatt azonban nem sikerült feltölteniük a TAO-keretet, jelenleg tehát nincs "elkölthető szabad forrásuk".

A II. ütemből egy közel 30 millió forintos kifizetetlen számláról beszél az ügyvezető, melyre a fedezet bent van az MLSZ-nél, ahhoz, hogy hozzájussanak, még az EMMI-nek kell leigazolnia a már benyújtott részszámlát. 

Kormányzati segítséget szeretnének

Potoczkiék azzal számolnak, hogy legközelebb április-májusban válik feltölthetővé újra a TAO-keret, és várhatóan akkor lesz lehetőség folytatni a munkákat. Azzal kapcsolatban, hogy a vállalkozó levonult a darujaival, azt mondta, "ez a vállalkozó döntése volt. Ő is bérli a darukat, nem érte volna meg, ha hónapokig kihasználatlanul állnak gépek. Ráadásul a hátralévő munkákhoz valószínűleg nem is lenne rájuk szükség, elég lehet egy autódaru is".

Jelenleg így áll a beruházás (Fotó: SzTK)Jelenleg így áll a beruházás (Fotó: SzTK)

A nehézségek ellenére a beruházással kapcsolatban optimistán tekintenek a jövőre. "Bár a TAO-szabályok alapján még 3,5 évem van arra, hogy befejezzem a beruházást, most azt gondolom, hogy nem álmokat kergetünk azzal, ha 2018. december 31-et jelölöm meg befejezési célnak." Ehhez azonban meg kell oldódnia az önerő kérdésének, amivel kapcsolatban a klubnál bíznak a kormányban. 

"Ha másoknak segítettek, akkor nekünk is fognak". 

A kormányzat részéről egyébként nem övezi kiemelt figyelem a beruházást, igaz, az I. ütemnél az építőipari árak, főleg az élőmunka árának elszállása miatt 361 millió forintos támogatással segítették a projektet. Ezzel kapcsolatban kiemeli: sokan tévesen gondolják úgy, hogy 3,5 milliárd plusz 361 milliónál tart a projekt. Eddig közel 1,5 milliárd forintot költöttek el, amiben már a kormánytól kapott 361 millió forint is benne van, a 3,5 milliárd forint pedig a teljes bruttó költséget jelenti. 

"Jelenleg az egész projektben egy közel 500 millió forintos lyuk van, ennyi hiányzik a történetből. Ez kevesebb, mint az egész beruházás áfája, tehát a kormány lényegében egyik zsebéből a másikba tenné ezt az összeget, hiszen erről beszélünk, ami kell a történethez. Ebben kértünk, kérünk segítséget, van is beadva kérelmünk a kormányhoz" - mondta Potoczki.

"Túlzottan igazságtalanul bántanak minket"

A klub ügyvezetője szerint sok támadást kapnak és odáig fajult már a helyzet, hogy az egy időben a klub működését is veszélyeztette. Példának felhozta, hogy ha sikerül támogatást szerezni a projekthez, akkor megvesztegetéssel kapcsolatos kritikákat kapnak, ha pedig nincs pénz, akkor azt róják fel, hogy miért nem mennek kérni. 

"Magyarország 10 millió szövetségi kapitány országa; mindenki ért a focihoz. Jelentős mértékben a saját tagságunk tette arra a szintre a klubot, ahol most van. Sok minden ment belülről, szülői oldalról is, bezzeg, amikor ragyogott a klub csillaga, akkor mindenki örült és tapsolt. Nyilván mi is felelősek vagyunk, de aki cselekszik és tesz, csak az tud hibázni. A kibicek meg jobb, ha kívül maradnak, mert ha segíteni nem tud, ne akadályozzon az előrelépésen. Mi már bizonyítottunk, sokkal nagyobb nulláról építettük fel egyszer ezt a klubot".

Potoczki nekünk is megerősítette a beruházás átadására vonatkozó kijelentéseket, melyekről a városi közgyűlésen Becz Péter, az SzTK elnöke is beszélt. Bárkinek, bármikor átadná ő maga helyét és az egész klubot is, aki letesz elé egy garanciát és egy koncepciót, hogy be tudja fejezni a stadiont. Erre azonban senki sem vállalkozik.

"Személyes hibám, hogy már 2012-ben felhoztuk, hogy milyen stadiont tervezünk építeni, pedig csak szerettük volna megmutatni, hogy már az elején elindultunk és csináljuk. Ott, akkor még nem láttam, hogy 2 év lesz a földhivatal, 2 év az ELMŰ, 4 évre bontja le a beruházást az MLSZ, de ezt senki nem tudhatta előre. Nem kellett volna mondanom, hanem amikor elkezdünk ásni, akkor jelentjük be az egész projektet" - ismerte el 

Potoczki. Hozzátette: amit elkezdtek, azt be is fogják fejezni, még ha nehezebb is az út, mint azt gondolták. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.

 

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.