4p

Senki sem teheti meg, hogy a törvényesen kirótt adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget - jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Budapest nem fizetne be 25 milliárd forint szolidaritási adót.

Wintermantel Zsolt felhívta a figyelmet: egy átlagos állampolgárra vagy vállalkozóra is vonatkozik az adófizetési kötelezettség, egy választott vezető tisztségviselőnél pedig fokozott annak felelőssége, hogy élen járjon a törvényességben és az állampolgároknak való példamutatásban. Hozzátette: ha a főpolgármesternek nem tetszik valami, nyugodtan fordulhat a megfelelő hatósághoz - mivel Magyarország jogállam -, legyen az bíróság vagy bármilyen szerv.

Wintermantel Zsolt azt mondta: a baloldal felelőtlen gazdálkodása vezetett oda, hogy szükség legyen a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége által a szerdai ülésen elfogadott "megszorítócsomagra". Emlékeztetett: Tarlós István előző főpolgármester 214 milliárd forintos tartalékkal adta át a várost, ráadásul Karácsony Gergely a négy évében Tarlós István utolsó négy évével összehasonlítva 200 milliárd forinttal több adóbevétellel gazdálkodhat.
Összességében több mint 414 milliárd forint nem volt elég ahhoz, hogy a város előtt álló folyamatos működtetési és fejlesztési feladatokat elvégezzék - emelte ki a kormánypárti politikus. Megjegyezte, hogy ez idő alatt csak két nagy fővárosi beruházás történt, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása, amelyek még Tarlós István és a Fidesz-KDNP vezette fővárosi önkormányzat projektjei voltak. Azonban Wintermantel Zsolt szerint mindkét beruházásnál rossz döntést hozott Karácsony Gergely, mert leállította a már elindult folyamatokat, átterveztette azokat és új kivitelezési pályázatot írt ki, ennek eredményeként mindkét projekt később készült el, kisebb műszaki tartalommal és drágábban. Ez csak a Lánchídnál ötmilliárd forintot jelent - mutatott rá.

Hozzátette, hogy a BKV reklámtendere miatt is több mint hárommilliárd forint reklámbevétel-kiesést szenvedett el a főváros, és a frakcióvezető feleslegesnek ítélt olyan projekteket, mint betongolyók elhelyezése a Gellért-hegy oldalában, vagy Budapest 150. évfordulójára rózsakert kialakítása. Ha azt mondják, hogy a napi működésre nincs pénz, akkor nem biztos, hogy rózsakertet kell létrehozni - közölte.

Kitért arra is, hogy a felelőtlen gazdálkodás és a rossz döntések mellett a káderek elhelyezésére mindig jut pénz: azt látni, ha végigtekintünk a fővárosi cégek felügyelőbizottságain és igazgatósági tagjain, hogy sorra jönnek szembe Gyurcsány Ferenc kormányának államtitkárai és miniszterei, Jávor Benedeknek pedig a brüsszeli irodában megháromszorozták a költségvetését.

Arról, hogy Karácsony Gergely meghirdette az első budapesti lakógyűlést, Wintermantel Zsolt azt mondta: alapvetően mind a kormány nemzeti konzultációját, mind pedig bármelyik önkormányzat olyan típusú akcióját, amelyben meg akarja tudni az adott közösség véleményét, jónak tartja, mert ez a demokrácia egyik alapja. Fontosnak nevezte viszont, hogy olyan kérdést tegyenek fel, amely érdemi, ráadásul jogszerű.

Úgy fogalmazott: nem látja, "hogyan tud legális adatbázishoz jutni Karácsony Gergely ilyen típusú politikai célokra, pláne 18 év alatti magyar állampolgárok esetében, de ez legyen a hatóságok dolga". Hozzátette: nyilván nem ez lesz az első eset, amikor "Karácsony Gergelyék a törvénytelenség mezejére lépnek".

Az a kérdés, hogy a villamosok menjenek vagy fizessük be az adót, "nagyjából az óvodás szint" kategória - jegyezte meg. Wintermantel Zsolt szerint egy főpolgármester vehetné komolyabban a tisztségét, és tekinthetne komolyabb állampolgárként a budapestiekre, mint hogy egy ilyen "bugyuta" kérdéssel próbálja leplezni azt a megszorító csomagot - és társadalmi támogatást szerezni hozzá -, amelyet most a főváros vezetése kénytelen a rossz, felelőtlen városvezetési politikája miatt bevezetni.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!