Rekordokat dönt a budapesti repülőtér, amelynek forgalma eddig 14 százalékkal, az átrepülő forgalom pedig 6 százalékkal nőtt tavaly óta – mondta a léginavigációs szolgáltatásokat ellátó HungaroControl Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
Turi Ferenc kiemelte: Magyarország rendkívül vonzó turisztikai célpont, ez magyarázza a jelentős növekedést.
Az adatok szerint hétfőn Európában 46 ezer repülő volt a légtérben, ebből 4000 járt Magyarország felett, és mintegy 430 volt a budapesti repülőtér napi forgalma – ismertette.
Hozzátette: éves szinten több mint 1 millió repülőgép repül át a magyar légtérben, ennek mintegy 15 százaléka a budapesti repülőtéren le- és felszálló forgalom. Emellett a HungaroControl irányítja a kisgépes forgalmat is, ami 25-30 ezer repülést jelent.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a HungaroControl célja, hogy a légiirányítás megfeleljen a folyamatosan bővülő forgalom igényeinek. A társaság egyebek mellett olyan intézkedési tervet készített, amely rövid távon 10 százalékos növekedést eredményezett a légiforgalmi irányító szakemberek számában. Állandó meteorológiai szolgálatot vezettek be, így élő kapcsolat van a meteorológus és a légiforgalmi irányítók között; ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy feleslegesen ne korlátozzák a magyar légteret – emelte ki Turi Ferenc.
Felidézte, hogy néhány hónappal ezelőtt átadták távoli toronyirányítási rendszerüket, amely digitális alapon lehetővé teszi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmának távoli irányítását.
A vezérigazgató kitért arra: az ukrán-orosz háború miatt le van zárva az ukrán légtér, emiatt Magyarország felett rendkívüli forgalom van.
(MTI)