Steiner Attila közölte, amennyiben ez a beruházás megvalósul, akkor a reptér hőellátását teljes egészében helyben meg lehet oldani a geotermia segítségével, ami nagyon biztonságos és olcsó megoldás.
További előny, hogy a geotermia versenyképes és nem függ semmilyen világpiaci ártól, mint a gáz.
Az államtitkár kiemelte, ezért ez a beruházás hozzájárul Magyarország energiaszuverenitásának erősítéséhez.
A geotermia lokális megoldás, így azon dolgoznak, hogy az országban minél több helyen legyen ilyen jellegű beruházás és fel tudják használni a helyben megtermelt geotermikus energiát Magyarország földgáz kitettségének csökkentése érdekében.
Arra törekszenek, hogy sokkal nagyobb legyen a geotermikus energiakinyerés Magyarországon. Ehhez hozzájárul majd egyebek mellett, hogy a Jedlik Ányos programban a fúrással és a hőellátással foglalkozó cégek számára támogatási programok indítását tervezik.
Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke elmondta, a hatóság egyik kiemelt célja a geotermiát tekintve, hogy elősegítse ennek a fenntartható és hazai erőforrásnak a minél szélesebb körű, biztonságos és jogszerű hasznosítását. Ennek érdekében támogatják az engedélyezési folyamatokat, felügyelik a jogszerű működést, és aktívan dolgoznak azon, hogy a geotermia teret nyerjen Magyarország energiaellátásában.
Hozzátette, hogy a hivatal közreműködésére alapjaiban változott meg a geotermikus energia kutatására és engedélyezésére vonatkozó szabályozási rendszer. Mindez azzal a törekvéssel áll összhangban, hogy Magyarország az energiaellátás szempontjából a lehető legnagyobb mértékben önellátó legyen.
Felidézte, az orosz-ukrán háború okozta energiaválság rámutatott, hogy az olcsó, biztonságos és kiszámítható módon érkező energia kiemelkedően fontos a gazdaság működéséhez. Az energiaszuverenitáshoz vezető úton pedig a geotermikus energia kiaknázása fontos lehetőség.
Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója az MTI-nek elmondta:
nagyon fontos számukra ez a beruházás, mert dekarbonizációs tervük alapján még 2030 előtt törekszenek a karbonsemlegesség elérésére. Ez a mostani fejlesztés pedig nagy lépés abba az irányba, hogy megszabaduljanak a fosszilis tüzelőanyagoktól.
Abban bíznak, hogyha ez a projekt megfelel az elvárásaiknak, akkor a jelenleg fűtési célokra használt földgázt ki tudják váltani és helyette geotermikus energiával fognak fűteni – ismertette a társaság vezérigazgatója.
Az SZTFH helyszínen kiadott közleménye szerint megkezdte a Budapest Airport az első geotermikus kút fúrását. A beruházás az SZTFH által kialakított új engedélyezési környezetben valósul meg, amellyel a magyar állam tulajdonába került repülőtér jelentős lépést tesz a fenntartható, energia- és költséghatékony üzemeltetés felé.
Közölték, a fúrás kivitelezését a magyar állami tulajdonban lévő Rotaqua Kft. végzi, amely több mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a víz- és geotermikus kutak fúrása terén. A geotermikus hőellátó rendszer fejlesztésének szakmai vezetéséért pedig az Arctic Green Terv Kft. felelős.
A kormány által tavaly elfogadott Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció alapján 2035-ig a geotermikus energia széleskörű felhasználásával akár 1 milliárd köbméter földgáz is kiváltható, ezzel jelentős mértékben erősítve az ország energiaszuverenitását – olvasható a hatóság közleményében.
(MTI)