3p

Az év első 5 hónapjában nőtt az eladásra kínált ingatlanok száma, így a kínálat most már találkozik a kereslettel.

Mindig tartogat újat a magyarországi lakáspiac, az idén sincs ez másként. Ezúttal fordulat látható a korábbi évekhez képest - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Megtört ugyanis a korábbi évek elején látható trend, amikor egyre inkább szűkült a friss kínálat. Az idei év első öt hónapjában ugyanis több mint 250 ezer lakóingatlan hirdetést adtak fel a magánszemélyek és ingatlanközvetítők, ez jókora növekedést jelent. 2014 és 2018 első öt hónapjában ugyanis 180-242 ezer eladó lakás került az ingatlan.com kínálatába. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Az elmúlt években kevesebb lett a frissen meghirdetett eladó lakás és ház a kínálatban, miközben a kereslet nőtt. Emiatt egyre több vevő egyre kevesebb lakóingatlanból tudott válogatni, ami komoly drágulást eredményezett a piacon.”

Bővülő választék

Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten a magánszemélyek majdnem 16 ezer lakóingatlant hirdettek meg eladásra január és május vége között, ami 10 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az ingatlanközvetítők kínálatával együtt több mint 130 ezer új lakás és ház hirdetése került az év elején, ami ugyan 5 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt, de 2014-hez viszonyítva pedig 40 százalékos a bővülés. 

A megyei jogú városokban egy év alatt 16 százalékkal több mint 55 ezresre bővült a friss kínálat. A községekben több mint 20 ezer eladó lakóingatlan került a piacra eddig az idén, 13 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban. A többi városban az év első öt hónapjában 8 százalékkal nőtt a friss kínálat és majdnem 43 ezer lakást és házat kínáltak eladásra.

Az eladóknak és a vevőknek is jó

Balogh László kiemelte, hogy a trendfordulót jelentő kínálatbővülés elsősorban az állami lakástámogatási rendszer, a csok júliusi bővítésével, a közel 2500 kistelepülést érintő falusi csok bevezetésével és a babaváró támogatás elindulásával is magyarázható. “Akik a meglévő lakásukból szeretnének elköltözni az újonnan elérhető támogatások segítségével, azok piacra léptek amiatt, hogy egy-egy lakás eladása 2-3 hónapot is igénybe vehet” - fogalmazott a szakember. 

Nagyon fontos tényező szerinte, hogy a mostani piaci változások a lakásvásárlást tervezőknek is kedveznek, a kínálatbővülés miatt a mostani viszonylag magas árakon adhatják el a meglévő ingatlanukat, és az így befolyó összeget egészíthetik ki saját megtakarításaikkal, kedvező kamatozású hitelekkel, illetve az állami támogatásokkal.  

Balogh László hozzátette, hogy a friss kínálat bővülése az árak változásában trendfordulót még nem ígér, tehát az élénkülő kereslet miatt továbbra is a drágulás várható a következő időszakban, de az áremelkedés üteme mérséklődhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!