2p

A Videoton társvezérigazgatója lett az érdekvédelmi szövetség új elnöke.

Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary), a legnagyobb múltra visszatekintő hazai munkaadói szervezet. Az MGYOSZ közgyűlésén egyhangúlag választották meg négy évre Lakatos Péter, aki 8 éve vesz részt aktívan a szövetség építésében, az elmúlt 4 évben a szervezet társelnöke volt - derül ki a szervezet lapunknak küldött sajtóközleményéből.

"Nincs sikeres ország sikeres gazdaság nélkül!"

– fogalmazta meg az MGYOSZ mottóját az új elnök, aki a bizalmat megköszönve, az eddigi eredményekre építve röviden felvázolta az MGYOSZ feladatait és prioritásait:

  • Szakértői szerep: Az MGYOSZ továbbra is legyen mértékadó szakmai platform a gazdaságot érintő kérdésekben.
  • Érdekképviselet: Határozottan és konstruktívan képviselje a munkaadók, kiemelten a tagok, tagszervezetek érdekeit a kormányzattal és a munkavállalók képviselőivel folytatott egyeztetéseken, fórumokon.
  • Együttműködés: Erősítse az gazdaság ágazatait képviselő tagszervezeteivel való együttműködést, az érdekképviseleti munka iparágakon átívelő legjobb gyakorlatainak elterjesztését.
  • Bővitéssel a növekedésért: A tagsági kör sokoldalú bővítésén keresztül is növelje a hazánkban működő nemzetközi befektetők integráltságát a hazai értékláncba hozzájárulva ezzel is hozzájárulva az ország versenyképességének javításához.
  • Integráció, konvergencia: Mint a BusinessEurope, Európa legnagyobb munkadói érdekképviseletének magyar tagja, határozottan képviselje az európai, és a magyar gazdaság és ezen belül a hazai vállalatok érdekeit a nemzetközi porondon.
  • Bürokrácia elleni harc: az MGYOSZ határozottan és szisztematikusan lépjen fel itthon és Európában a túlzott vagy szükségtelen szabályozások ellen.
  • Magyarország legyen még vonzóbb befektetési helyszín: Az MGYOSZ tevékenyen járuljon hozzá, hogy hazánk, mint az európai közösség integráns része, versenyképes gazdasági helyszín maradjon, és aktív szerepet vállaljon ennek nemzetközi promóciójában.

Lakatos Péter, az MGYOSZ új elnöke
Lakatos Péter, az MGYOSZ új elnöke
Fotó: MGYOSZ

A közgyűlés megköszönte Dr. Futó Péter leköszönő elnöknek az elmúlt 16 évben a magyar gazdasági szereplők érdekében végzett munkáját és egyúttal tiszteletbeli elnöknek választotta meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!