<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Felmondhatják a bérleti szerződéseiket, de a bérbeadó nem. A lejáró szerződéssel rendelkező lakásbérlők pedig haladékot kaptak a veszélyhelyzet végéig.

Egy friss kormányrendelet értelmében az állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérlői megnyugodhatnak, ha pár hónapon belül - a veszélyhelyzet ideje alatt - lejárna a bérleti szerződésük. Nem fenyegeti ugyanis őket az, hogy el kell hagyniuk a bérleményt: a kormány döntése alapján új pályázat kiírása nélkül, a bérlő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával meghosszabbodik a szerződés hatálya, egészen a veszélyhelyzet lejártáig. Fontos, hogy erről legkésőbb a szerződés lejártának napjáig kell nyilatkozni.

Nem kell gyorsan összepakolniNem kell gyorsan összepakolni

Ugyanez a rendelkezés vonatkozik az állami vagy helyi önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti szerződéseire is - vagyis nem csak a lakás céljára szolgáló helyiségekre.

Egy látszólag apró, mégis jelentős módosítás történt a kormány megítélése szerint leginkább veszélyeztetett ágazatokban (turizmus, vendéglátóipar, szórakoztatóipar, szerencsejáték, filmipar, előadóművész, rendezvényszervező, sportszolgáltatás) tevékenykedő cégek nem lakás céljára vonatkozó bérleti szerződései szabályozásában: az eddig hatályos jogszabály szerint idén június 30-ig nem lehetett felmondással megszüntetni a bérleti szerződéseket, ez a rész most azzal egészült ki, hogy a bérbeadó nem járhat el így. Vagyis a bérbevevők, ha úgy gondolják, felmondhatják a szerződést.

A rendelet - amely a veszélyhelyzet kihirdetése előtt keletkezett szerződésekre is vonatkozik - a mai nappal hatályba is lépett.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.