2p

A pénzügyminiszter türelmet kér.

A várakozásunk, hogy a kamatkörnyezet gyorsabban javul, nem következett be.  Ez pedig a költségvetés terheit magas szinten tartja, szükség van az adóbevetelre. Ez ilyen egyszerű. Türelmet kérünk! A következő évek már arról szólhatnak, hogy a teher csökkenni fog

– nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter az atv.hunak Csányi Sándor OTP-elnök kritikáira. Mindketten a Budapest Economic Forum előadói voltak csütörtökön.

Az OTP-elnök előadásában többek között azt mondta, nem érdemes más európai bankba fektetni, csak a Peléhezhasonlóan ólomcipőben is kiválóan teljesítő OTP-be, és kritizálta a kormányt, amely folyamatosan beleavatkozik a bankok tevékenységébe. Kijelentette, nincs olyan ország, amely különböző intézkedések révén olyannyira beavatkozna a bankok életébe, mint a magyar kormány, hogy a bankszektor terhei nemcsak magasak, hanem kiszámíthatatlanok is, de az üzletember szerint a legrosszabb az, hogy a legtöbbször egy adó bevezetésekor tett ígéret nem teljesül. Ezzel arra utalt, hogy az extraprofitadónak például idén már nem kellene léteznie. Valamint furcsa logikának nevezte, hogy a bankoknak 5 százalékos kamatplafont kell bevezetniük a lakáshiteleknél, de egy szót sem hallott arról, hogy a kormány valamilyen inflációs kötelezettséget vállalna cserébe – fogalmazott. Hozzátette, hogy régen pedig biztos volt összefüggés a kettő között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!