3p

Életbe lépett a versenyképességi csomag, amivel megvédenék a magyarországi fuvarozókat a külföldiek térnyerésétől.

Hatályba lépett vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Megvédenék a magyar fuvarozókat a külföldiek térnyerésétől. Fotó: Depositphotos
Megvédenék a magyar fuvarozókat a külföldiek térnyerésétől. Fotó: Depositphotos

A vasárnap hatályba lépő versenyképességi csomag (A közúti árutovábbítási szerződésekről szóló 120/2016. (VI. 7.) Korm. rendelet, azaz a KÁSZ)  elsődleges célja, hogy tisztességes piaci viszonyokat teremtsen, és megvédje a hazai fuvarozókat az engedéllyel nem rendelkező, Magyarországon fuvarfeladatokat teljesítő külföldiek térnyerésétől. A szabályozás a fuvarozók javaslatára

bevezeti a minimális szolgáltatási díjak rendszerét, vagyis a minimális szolgáltatási alapdíjat, a rakodási és raklap válogatási díjat, valamint az állásidőre járó díjat, továbbá maximálja a fuvarozásban részt vevő alvállalkozók számát.

A második intézkedési csomag - amelynek előkészítése a fuvarozókkal együttműködve folyamatban van - továbbá intézkedéseket fogalmaz meg a jogellenesen fuvarozók visszaszorítására irányuló ellenőrzések megerősítése, a fuvarozással összefüggő hatósági ügyintézés gyorsítása érdekében. A hazai fuvarozók támogatása és segítése érdekében emellett a kormány külön operatív szervezetet hozhat létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetésével, a fuvarozói szervezetek bevonásával. A szervezet célja az lesz, hogy a kormány elé kerülő javaslatokat az ágazat növekedési szempontja szerint vizsgálja és azt a gyakorlatban is érvényesítése - áll a közleményben.

A fuvarozók korábban a kormánnyal kötött alku keretében egyebek mellett azt vállalták: törekedni fognak arra, hogy Magyarország területén lévő töltőállomásból vételezzék az üzemanyagot, csökkentik a járműflottáik átlagéletkorát:

 

A fuvarozók szerint elengedhetetlen a KÁSZ betartása

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete weboldalán azt írja: a KÁSZ alkalmazása és betartása, betartatása elengedhetetlen a hazai logisztikai ágazat versenyképességének fenntartása érdekében. Ehhez szükséges a közúti fuvarozók egységes, etikus és felelőségteljes piaci magatartása, amely egyebek mellett a tényleges fuvarozói önköltségen alapul, és a fuvarozók stabil működését biztosító vállalkozói hasznot is garantálja. Az ágazati stabilitás szempontjából hasonlóan fontos és elvárható az árukibocsátók és megbízók korrekt és patrióta üzleti magatartása is.

A KÁSZ január 28-tól hatályos rendelkezéseihez számos kérdés érkezett az érdekképviseletekhez és a szaktárcákhoz is. Ezekről „gyakori kérdések és válaszok” (GY.I.K.) formájában készítettek tájékoztatót - ez itt érhető el, de kizárólag az Egyesület tagvállalkozásai számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!