2p

Meglepő helyen lesz jelenése a Diákhitel Központ NER ellen fordult volt vezérigazgatójának.

A jobb titulus híján Varga Judit egykori igazságügyminiszter, Fidesz EP-listavezető exférjeként emlegetni szokott Magyar Péter újabb fordulatról adott hírt Facebook-oldalán. A Diákhitel Központ egykori vezérigazgatója volt feleségének a kegyelmi botrány kapcsán történt "közéletből való visszavonulása" óta számos interjúban, bejegyzésben számolt be a NER köreiben szerzett tapasztalatairól. Az általa leírtak akár bűncselekmények gyanúit is felvethetnék, ám nem tudunk arról, hogy bármilyen ügyben feljelentést tett volna vagy kézzel fogható bizonyítékokat terjesztett volna valamilyen hatóság elé.

Most mindenesetre kapott egy idézést, de nem a rendőrségtől vagy az ügyészségtől, hanem az Európai Bizottság korrupcióellenes, jogállamisági feltételeinek teljesítésére létrehozott, semmilyen valódi jogkörrel nem rendelkező, Bíró Ferenc vezette Integritás Hatóságtól.

"Az interjúimban elhangzottak miatt a mai napra beidézett az Integritás Hatóság. Ez az a szervezet, amelynek a létrehozását a gonosz Brüsszel az uniós pénzek kifizetéséhez feltételül szabta.
Hogy milyen ügyben és milyen céllal idéztek, nem tudom, de bízom benne, hogy az újonnan felállt hatóság érdemi munkát tud végezni. Hogy lenne mit vizsgálni, az a napnál is világosabb"
 
- írta szerda reggeli bejegyzésében Magyar Péter, aki egyes értesülések szerint pártalapításban is gondolkozik.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!