2p

A közlekedési szakértő szerint kínkeservesen kiizzadt 10 pontról van szó – az ötletek között több is naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen. 20 milliárd forint maradt a 3 ezer milliárdos ígéretekből?

Ahogy az várható volt, Vitézy Dávid fővárosi képviselő, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője reagált Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdai bejelentéseire – amelyekről itt tudósítottunk:

Ismerve a két politikus viszonyát illetve Vitézy Dávid Lázár János munkásságáról alkotott véleményét, nem meglepő az írás hangulata. Vitézy szerint „kínkeservesen kellett kiizzadni magukból a MÁV új vezetőinek 10 olyan, jól hangzó dolgot, amit 2026-ig meg tud ígérni ma Lázár János, miután a miniszterre kezd ráégni a rengeteg működési zavar, melyeket jelentős részben épp az általa kivont források, leállított projektek és kudarcos átszervezések okoznak.”

Úgy véli, ezek között persze több is naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen ötlet – példaként említi hogy

minden egyetemista a 945 forintos vármegyebérletéből 94 forintot visszakap majd, ha havi ötször késik a vonata húsz percnél többet.

Vagy a 8 kocsis zsúfolt balatoni InterCity mellé (amin akár 5-600 utas is utazik) egy 45 üléses busz is indul majd, ha épp nem működik a vonaton a klíma.

Vitézy szerint a tavaly még 3000 milliárdos, akkor épp öt pontos óriási vasútfejlesztési ígéretekből nem lett semmi, maradt ez az összesen 20 milliárd forintnyi tíz pont, a komoly pálya- vagy pályaudvar-fejlesztések, új járműbeszerzések mind eltűntek már.

„Míg Csehország vagy Lengyelország 1000 milliárd forint fölött költ csak idén vasútfejlesztésre, és arról beszélnek az ottani miniszterek, hogy melyik vonalon mikor lesz 200 km/h sebesség, nálunk Lázár ma már egyenesen irreálisnak minősítette az ilyen sebesség elérését Magyarországon”

- írja Vitézy Dávid, aki egy ponton azt is megemlíti: nem gondolta volna, hogy „Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton a szarból akar várat építeni (Vitézy Dávid itt egy emojit használt – a szerk.), és így végül az állomási WC-k felújítása marad Magyarország legambiciózusabb vasúti beruházása.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!