2p

Erről egy DK-s képviselő számolt be közösségi oldalán.

A Telex szúrta ki, hogy a DK-s képviselő Rónai Sándor közösségi oldalán arról számolt be, hogy az Európai Bizottságnak küldött levele nyomán a Bizottság vizsgálja a magyarországi autópálya-koncessziót. Ahogy arról mi is írtunk, a hazai koncessziót 35 évre szóló szerződéssel egy többek közt Mészáros Lőrinchez köthető konzorcium, a Themis nyert meg.

A portál idézte a Rónai Sándornak küldött válaszlevelet, amelyet Ursula von der Leyen jegyez:

Bizottság jelenleg vizsgálja a szerződés a különböző elemeit. A Bizottság különösen figyelemmel vizsgálja a koncesszió odaítélését, amit a koncesszió odaítélésére vonatkozó uniós jogi keretrendszer alapján értékel a 2014/23/EU irányelv és a szerződés rendelkezései alapján. Ebből megállapítható lesz majd, hogy szó van-e az uniós jog megsértéséről. Fontos megjegyezni, hogy az érintett nemzeti hatóságoknak be kell tartaniuk az ilyen rendelkezéseket, függetlenül a finanszírozási forrástól. Biztosak lehetnek abban, hogy szem előtt tartva az általános feltételrendszert – ami az uniós költségvetés védelmét szolgálja – a Bizottság minden releváns információt figyelembe vesz majd, hogy kiderüljön, minden szükség feltétel teljesült-e.

Rónai Sándor posztját itt nézheti meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!