2p

Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez - jelentette ki Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója.
 

Kluge kiemelte Olaszországot, ahol a fertőzés terjedésének görbéje kicsit kevésbé meredekké vált, mindazonáltal leszögezte azt is: korai lenne azt mondani, hogy a járvány ott csúcspontjára ért.

Példa nélkülinek, ám szükségesnek nevezte a számos ország által meghozott, a járvány terjedésének lassítását célzó intézkedéseket. Leszögezte azt is, hogy e rendelkezések nyomán időt nyerhetnek, s elkerülhetik az egészségügyi rendszerek túlzott leterhelését is.

Hozzátette: a kormányoknak és az embereknek fel kell készülniük a járvány nyomán beköszöntött „új valóságra”, mégpedig hosszú időre. Nem sprintről beszélünk, hanem maratonról - tette hozzá.

Kluge hangsúlyozta: a COVID-19 jelentette fenyegetés a kötelező elszigetelési intézkedésekkel együtt jelentős pszichológiai hatással van a társadalomra, amit egyáltalán nem szabad figyelmen kívül hagyni. "Az elszigeteltség, a fizikai eltávolodás, az iskolák és munkahelyek bezárása olyan kihívások, amelyek hatnak ránk, és természetes, hogy ezekben a pillanatokban stresszt, szorongást, félelmet érzünk, magányosnak érezzük magunkat" - húzta alá a WHO európai igazgatója.

A járvány által leginkább érintett csoportok közé tartozik az egészségügyi dolgozóké, akik egyúttal a leginkább ki vannak téve a világjárvány veszélyeinek - Európában átlagosan 10-ből egy fertőzött az ágazathoz tartozik -, ezért a WHO intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy a megfelelő pszichológiai támogatásban részesítsék őket.

A WHO szakértői kiemelik, hogy az említett kihívásokra úgy reagálhatunk, ha szeretettel és figyelemmel fordulunk a többiek felé, figyelembe véve ugyanakkor a társas érintkezésben való távolságtartásra vonatkozó javaslatokat, és például egy telefonhíváson, egy levelezőlapon vagy egy videokonferencián keresztül érzékeltetjük közelségünket.

"Fontos, hogy szembenézzünk ezekkel a mentális kihívásokkal, amelyeket ez a válsághelyzet okoz Európában és a világ többi részén, és pontos, közérthető és hiteles információkat közöljünk mindenkivel, beleértve a legfiatalabbakat és a legidősebbeket" - fogalmazott Kluge.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!