2p

Elsőként a Debreceni Egyetemen indítják el a két és féléves alapképzést honvédelemből. 

Honvédelmi tárgyat vezetnek be a Debreceni Egyetemen szeptembertől, amelynek keretében a hallgatók két és fél év alatt egy alapkiképzéssel egyenértékű képzésben vehetnek részt – vette észre az Eduline

A tantárgyat egyetemi keretek között Magyarországon elsőként a Debreceni egyetemen indítják el.

A tantárgy bevezetését a Honvédelmi Minisztérium területvédelmi tartalékos-toborzókampányának rendezvényén jelentették be. Czermann János, a stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: az egyetem 8 kreditpontot ad a több mint kétéves képzéshez.

A Debreceni Egyetemen debütál a képzés
A Debreceni Egyetemen debütál a képzés
Fotó: unideb.hu

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a toborzókampány rendezvényén arról is beszélt, hogy a megújult felvételi eljárásban

már több mint százötvenen éltek az önkéntes katonai szolgálat vállalásával megszerzett többletpontok lehetőségével.

A Felvi.hu korábbi közleménye szerint az idén közel 121 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba a 2024 szeptemberében induló képzésekre.

Az önkéntes katonai szolgálat vállalásával, mint ismert, akár 64 többletpontot is szerezhetnek a felsőoktatásba felvételizők, ami sokat jelenthet a sikeres felvételi szempontjából.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!