2p

A Miskolci Egyetem fenntartásába került a Földes Ferenc Gimnázium.

A Miskolci Egyetem (ME) fenntartásába került a miskolci Földes Ferenc Gimnázium a köznevelésért felelős miniszter nevében eljáró köznevelésért felelős államtitkárság döntése alapján - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.

 A tájékoztatás szerint a gimnázium tanárai és diákjai a 2024/25-ös tanévet már az új intézményi rendszerben kezdik meg. Az egyetem a középiskola fenntartói átvételét azzal a szándékkal fogalmazta meg, hogy az intézmény a jövőben az ME gyakorlógimnáziumaként működjön.

A felsőoktatási intézményt fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány hozzájárulásával elindított kezdeményezést a gimnázium tanári kara egyhangúlag támogatta.

A fenntartói jog átvételéről szóló igényt a Miskolci Tankerületi központ terjesztette fel a köznevelésért felelős miniszterhez, az ő nevében eljáró államtitkárság pedig az átvételt engedélyezte - írták.

A Miskolci Egyetem bekebelezte
A Miskolci Egyetem bekebelezte
Fotó: Facebook

A közlemény szerint Horváth Zita, az ME rektora a döntés kézhezvételét követően úgy fogalmazott, a köznevelésért felelős államtitkár hozzájárulását követően "a gimnázium az egyetemen folyó tanárképzéshez kapcsolódva gyakorlóiskolaként működhet tovább, erősítve Miskolc oktatási kultúrájának a színvonalát".

Mint emlékezetes: korábban több gimnáziumot is egyetemi fenntartásba akartak adni, de a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnáziumról a nagy felháborodás miatt végül lemondott a Gábor Dénes Egyetem.  A békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumról pedig a Milton Friedman Egyetem mondott le a nagy ellenállás miatt. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!