1p

A miniszter is megszólalt annak kapcsán, hogy felreppent hírek szerint elveszíthetik az alapítványokhoz kiszervezett egyetemek az Erasmus+ program forrásait.

Az uniós forrásokért is felelős területfejlesztési miniszter az RTL híradójának úgy fogalmazott,

nagyon reméli, hogy félreértés történt, és nem arról van szó, hogy Brüsszel a magyar diákokkal akarja megfizettetni a magyar kormánnyal fennálló vitájának költségeit.

Navracsics elmondta, hogy eredetileg két kérése volt az Európai Bizottságnak a magyar kormány felé a tárgyalások során ezzel kapcsolatban, amelyeket el is végeztek:

  • az egyik, hogy közbeszerzési eljárás alá tartozzanak a közérdekű alapítványok beszerzései is,
  • másrészt pedig hogy legyen egy szigorú összeférhetetlenségi szabályrendszer.

Navracsics Tibor szerint így a helyzet egyelőre tisztázásra vár. Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a Kulturális és Innovációs Minisztérium egyebek mellett azt közölte, idén is zavartalanul valósulhatnak meg az Erasmus+ programjai.

(RTL)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!